Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fizi Miska kinőtte a bábszínházat, alapítvány hoznak létre a figura megálmodói

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2021. május 20. 15:00
Fizi Miska kinőtte a bábszínházat, alapítvány hoznak létre a figura megálmodói
Hátrányos helyzetű vagy beteg gyerekeknek segítenének

képünk egy korábbi előadáson készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A tervek szerint júniusban alapíthatják meg a Fizi Miska Alapítványt, amelyen keresztül hátrányos helyzetű vagy beteg gyerekeket segíthetnek – mondta el lapunknak Strausz Róbert, a Tick-Tack Bábszínház vezetője. 

– Erre az elmúlt években már volt példa, de most egy alapítvány keretein belül szeretnénk ezt a tevékenységet tovább mélyíteni. Az alapítvány időszakosan fog kiírni pályázatokat, melyek keretében nehezebb anyagi helyzetben lévő gyerekeknek szeretnénk segíteni például táborokba eljutni. Nagy hangsúlyt fektetünk majd a beteg gyerekek támogatására is, akár orvosi eszközök beszerzésére vagy vitaminok biztosítására.

Arról is beszélt, hogy bábszínházuk áprilisban alkotói pályázatot hirdetett gyerekeknek. Elmondta: egy hónap alatt 508 alkotás érkezett hat országból. A pályázóknak a bábszínház közkedvelt figurája, Fizi Miska személyesen fogja elvinni a korosztályához illő ajándékot, pólókat, bögrét és mesekönyvet.

Május 10-én egyébként az élő bábszínházi előadások újra elindultak, ezzel egy hónapos turné veszi kezdetét Magyarország, Románia, Szlovákia, Ausztria, Németország és Szerbia érintésével. 

Strausz Róbert kiemelte: szeretnék, ha Fizi Miska a gyulai gyerekek életének épp annyira része lenne, mint más magyar vagy külföldi városok gyermekeinek.

– Bízunk benne, hogy jövőre sikerül megtartanunk Gyula legnagyobb ingyenes gyerekfesztiválját, a Fizi Miska Fesztivált. Emellett szeretnénk, ha a Tick-Tack Bábszínház állandó játszóhellyel, társulattal rendelkező, felnőtteket is szórakoztató bábszínházzá válhatna Gyulán. Jövőre megkezdjük a tárgyalásokat az erre a célra megfelelő épület megvásárlását illetően – árulta el. Hozzátette, egy multifunkcionális, gyermekközpontú szórakoztató centrumot szeretnénk létrehozni. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)