Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 súlyos és 20 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2021. március 11. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 2 súlyos és 20 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén a március 10-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 22 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 súlyos és 20 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 182 személyt fogott el, közülük 42 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 84 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 179 embert állítottak elő, köztük 115 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 4 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 83 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 88 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 182 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Hazánk területén 20 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 1 ember ellen embercsempészés és 2 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)