Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nyáron jöhet ki Haász János második gyerekverseskötete

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2021. március 13. 17:00
Nyáron jöhet ki Haász János második gyerekverseskötete
Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelenő könyvben svéd típusú gyerekversek lesznek

A könyv egyik illusztrációja 

Forrás: Athenaeum Kiadó

A tervek szerint idén júniusban jelenik meg a gyulai születésű Haász János második gyerekverseskötete az Athenaeum Kiadó gondozásában.

A szerző lapunknak elmondta: első, Felnőtteknek nem című verseskötete megjelenése után folytatta az írást, és a kiadója is nyitott volt az új könyv ötletére. A kézirat 2019 végére állt össze, a megjelenés azonban csúszott egy évet a pandémia miatt. A kötet, a koronavírus-járványtól függően, az idei, júniusi könyvhétre jöhet ki.

Haász Jánostól megtudtuk, új kötetének egyelőre csak munkacíme van, és a 2017-es könyvéhez hasonlóan svéd típusú gyerekverseket tartalmaz.

Arról is mesélt, hogy a készülő verseskötet nem tekinthető az előző folytatásának, de közös bennük, hogy a szövegek a könyv végére történetté állnak össze. Míg az elsőben a versek egy óvodás kisfiú hangján szólalnak meg, a hamarosan megjelenő könyvben egy kisiskolás fiú szemszögéből mesélnek egy válsághelyzetet megélő család mindennapjairól.

A szerző azt is elárulta, a kötetet a gyulai író, Kiss László szerkesztette, és Egri Mónika illusztrálta.

Haász János úgy tervezi, hogy első gyerekverseskötetéhez hasonlóan a másodikat is bemutatja majd szülővárosában, Gyulán.

Lapunknak arról is beszélt, hogy a gyerekversek mellett novellákat is rendszeresen ír, közülük több irodalmi folyóiratokban is megjelent. Elmondta, prózakötetet is szeretne írni, erre azonban munkája, az újságírás mellett egyelőre nem jut ideje.

A szerzőnek egyébként az első könyve is a fürdővároshoz köthető, Gyulaiságunk 2. – Pest-budai gyulaiak című interjúkötete a Gyulai Hírlap-sorozatban jelent meg 2012-ben. Első versei a Gyulai Alkotókör két antológiájában, a Kútvesztőben és a Szarkaláb-keringőben láttak napvilágot.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)