hajdu tibor és árgyelán jános
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Több mint hétszáz üveg mézet adott át a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület a Pándy Kálmán tagkórház dolgozóinak december 18-án. Árgyelán János titkár és Hajdu Tibor elnök dr. Szabó Ferenc orvos-igazgatónak nyújtotta át a felajánlást.
– Felajánlásunkkal szeretnénk megköszönni minden a védekezésben és az ellátásban dolgozó egészségügyi dolgozónak azt az áldozatos és megfeszítette munkát, amelyet ebben az időszakban végeznek – mondta Árgyelán János.
Hajdu Tibor hozzátette, a megyei méhészek az első hívó szóra az összefogás mellé álltak, az üvegek címkéjén pedig személyes üzeneteket is elhelyeztek, ezzel is kifejezve a hálát és a támogatást az egészségügyi dolgozók felé.
Kiemelte: Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület zászlajára tűzte, hogy minden egészségügyi dolgozó asztalára eljuttat egy-egy üveg mézet. A felajánlások sora azonban ezzel nem ér véget, a megyei méhészek a gyulai mentőállomás munkatársainak is eljuttatnak a finomságokból.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos