– A „Kultúr Cafe 48 koncertek Gyulán 2021” munkacímen futó programtervünket, amelyet az Erkel Ferenc Művelődési Központ együttműködésével valósítunk meg, az NKA Hangfoglaló Programja támogatásra méltónak találta. Amint ez a jelenlegi, barátságtalan helyzet végre elmúlik, tíz koncerten át tartó ünneplésbe kezdünk – mondta Kiss János.
2021-ben a Kultúr Cafe 48 és Gyula város vendégei lesznek többek között a Péterfy Bori és a Love Band, az Ivan and the Parasol, Szabó Benedek és a Galaxisok, a Pál utcai Fiúk, Bérczesi Róbert, a 30y és a többi meghívott zenekar, akikkel jelenleg is folynak az egyeztetések. Kiss János kiemelte: közösségi oldalukon folyamatosan ellátják információkkal az érdeklődőket és azonnal frissítik a listát, amint az végleges lesz.
– Idén alapítvány lettünk, amely régi terv volt, így tudunk forrást találni a gyulai koncertek megrendezéséhez. Hosszú menet volt, épp a járvány kitörése előtt jegyeztek be minket, amely nem volt éppen szerencsés helyzet. Ennek ellenére folyamatosan pályázunk, az első már nyert is. A megvalósítási időszak 2021 januártól decemberig tart, azt még nem tudni, mikor, de ez a tíz koncert jövőre biztosan meg lesz tartva – ígéri a szervező.