Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 6 súlyos és 23 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. november 22. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 6 súlyos és 23 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén a november 21-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 29 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 6 súlyos és 23 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 162 személyt fogott el, közülük 23 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 75 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 132 személyt állítottak elő, köztük 62 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 5 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 87 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 127 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 18 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 8 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, további 6 fő ellen embercsempészés miatt és 5 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)