Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 12 súlyos és 31 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. november 08. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 12 súlyos és 31 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén november 7-én 0 órától 24 óráig a rendőrök 44 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy közlekedési balesetben egy ember életét vesztette,12 baleset súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 147 személyt fogott el, közülük 33 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 74 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 193 személyt állítottak elő, köztük 111 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 95 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és katonák 148 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 79 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Két személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)