Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dobogós helyen végzett Kesztyüs Máté az országos diák-fotópályázaton

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2020. október 28. 11:00
Dobogós helyen végzett Kesztyüs Máté az országos diák-fotópályázaton
A tizenöt éves gyulai fiatal a Székely Aladár Fotóklub tagja

Kesztyüs Máté

 

Egyéni kategóriában harmadik helyezést ért el Kesztyüs Máté, a gyulai Székely Aladár Fotóklub fiatal tagja a Magyar Amatőr Fotósok Szövetsége (MAFOSZ) által kiírt országos diák-fotópályázaton. 

Mint megtudtuk, a pályázat háromfordulós volt, fordulónként négy-négy képet kellett beküldeni, és a fotók összpontszáma alapján dőlt el a végső sorrend. A résztvevőknek a következő témákban kellett fotókat készíteni: ősz, önarckép tükröződő felületen, csendélet.

A tizenöt éves gyulai fiatal idén kezdte el a középiskolát a békéscsabai Vásárhelyi Pál technikumban. Elmondta: körülbelül négy éve kóstolt bele a fotózásba édesapja javaslatára.

– Egy édesapámtól örökölt Fujifilm 8100-zal kezdtem a fotózást, majd karácsonyra kaptam egy Sony NEX-F3-at. Jelenleg egy Sony a6000 Milc fényképezőgépem van, rengeteg objektívvel, szűrővel és egyéb kiegészítővel. Bármit szívesen fotózok, de a kedvenceim a hosszú záridős tájképek és a természetfotók – fejtette ki. Hozzátette: a tavaszi digitális oktatás időszaka alatt kezdett el makrófotózással is foglalkozni.

 

 

Fotó: Kesztyüs Máté

Azt is megtudtuk, hogy 2017 óta tagja a gyulai Székely Aladár Fotóklubnak, amelynek kiállításain rendszeresen szerepel. 

– A fotóklubbal volt már tárlatunk Gyulán, Gyula-Városerdőn, Mezőberényben és Csíkszeredán. Tavaly a Százéves cukrászdában közös kiállításom volt Kesztyüs Andrással. Emellett néhány fotópályázaton a képeim elnyerték a zsűri tetszését, több alkalommal díjazott voltam. Fotóimat kiállították Sopronban, Bonyhádon, Székesfehérváron, Szolnokon, Budapesten, Pécsen, a Kékestetőn, Gyöngyösön, Aradon, Csíkszeredán – sorolta. 

Hozzátette: legkomolyabb eredménye az idei országos diák-fotópályázaton elért harmadik helyezés. Mint megtudtuk, a díjazott képeket a Budapesti BMK Galériában állították ki.

A gyulai versenyző portfóliója az alábbi linken tekinthető meg: https://www.instagram.com/explore/tags/diakfoto3hely/. Személyesen jelenleg a városerdei erdei iskolában, Budapesten és Aradon láthatók a tehetséges fiatal képei.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)