a tárlatot bánfi barnabás nyitotta meg
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Vágvölgyi Mihály fotográfusnak nyílt emlékkiállítása március 15-én az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Az alkotó épp egy éve ugyanezen a napon hunyt el, ennek alkalmából gyűjtötték össze a március 15-i hangulatot idéző fotográfiáit.
A tárlatot Bánfi Barnabás, a gyulai Székely Aladár Fotóklub vezetője nyitotta meg. Mint mondta, az 1954-es születésű fotográfus a gyulai fotóklub egyik alapítója volt 1987-ben.
– Szép pályát tudhat magáénak, többek között a bronz- és ezüstdiplomás fotóművész kitüntetést is megkapta. A régi fényképezőgépeket, fotótörténeti régiségeket is gyűjtötte. Csak régi gépekből több mint nyolcszázat gyűjtött össze.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Több egyéni és csoportos kiállításon, valamint pályázaton vett részt élete során. 2006-ban néhány fényképezést kedvelő helyi lakossal megalapították a Color Fotóklubot. Szűkebb környezetük életét, eseményeit dokumentálták azzal a céllal, hogy mindannyiunknak bemutassák, mennyire csodálatos a minket körülvevő világ – mondta Bánfi Barnabás.
A kiállított képek április 19-ig tekinthetők meg a művelődési ház aulájában.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba