Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Autómentes világnap

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2020. szeptember 26. 18:00
Autómentes világnap
Tegyünk az egészségünkért!
Mai rohanó világunkban többségünk igyekszik a lehető leggyorsabb és legkényelmesebb közlekedési módot választani, akár egy rövidebb távra is, pedig ha időnként előnyben részesítenénk a gyaloglást vagy a kerékpározást, azzal sokat tehetnénk egészségünkért és a környezetünkért egyaránt.

1997-ben Franciaországban tartottak először autómentes napot, mellyel a megnövekedett autóforgalom okozta súlyos problémákra szerették volna felhívni az emberek figyelmét, többek között a környezeti és egészségügyi hatásaira. Később több ország – köztük Magyarország – városai is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az európai autómentes világnapot évek óta szeptember 22-én tartják, melynek alkalmából mi is szeretnénk arra ösztönözni a lakosságot, hogy részesítsék előnyben az alternatív közlekedési módokat, mint a gyaloglás, kerékpározás.

A séta segíti a vérnyomás optimalizálását, valamint a koleszterinszintet is csökkenti, mellyel nagyban hozzájárul a szív egészségének megőrzéséhez. A törzs és a láb izmai is nagy szerepet játszanak a gyaloglásban, így ezek is erősödnek, de az ízületekre is rendkívül jó hatást gyakorol. Mozgás közben a tüdő is edződik, valamint több oxigén jut a szervezetbe, amely növeli a kreativitást, de a közérzetünkre is pozitív hatást gyakorol egy kellemes séta.

Látható, hogy az egész testünk meghálálja, ha az autó helyett inkább a gyaloglást választjuk, de most nézzük a kerékpározás előnyeit! Biciklizés közben 400–1000 kalóriát égethetünk el óránként, természetesen a tempótól függően, emellett izomzatunk is fejlődik, és még a koordinációs képességünk is javulhat. A gyalogláshoz hasonlóan jó hatással van a szívre, tüdőre és a megnövekedett oxigénbevitel miatt az agy teljesítményére is. Ahogy a különböző sportok, mozgásformák, a kerékpározás is növeli az ellenállóképességet és az immunrendszer hatékonyságát. Nem utolsó- sorban pedig akár időt is spórolhatunk vele, hiszen sokszor egyszerűbb a közlekedés két keréken, főleg ha éppen egy forgalmasabb időszakban igyekszünk eljutni valahová.

Gondolják át, hogy milyen távolságokat szoktak nap mint nap autóval megtenni, és hogy ezeken az útvonalakon lehetséges lenne-e a kerékpár használata. Amennyiben nem sportolnak rendszeresen, akár már a biciklizéstől, gyaloglástól is elszoktak, kezdjék csak egy rövidebb távval! Menjenek el a közeli boltba, egy baráthoz, rokonhoz biciklivel/gyalog vagy akár a munkahelyre, de akár cél nélkül is érdemes elindulni és megtenni egy legalább 20–30 perces utat az egészségünk érdekében.

Amikor lehetőségük van rá, érdemes ezeket az alternatív közlekedési módokat előnyben részesíteni, és így egy kis mozgást, vidámságot vinni mindennapjainkba.

Dr. Horváth Imre
háziorvos

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)