Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 72 óra az utakon: 9 haláleset, 50 súlyos és 105 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. szeptember 07. 08:00
Az elmúlt 72 óra az utakon: 9 haláleset, 50 súlyos és 105 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

A rendőrök szeptember 4-től szeptember 6-ig 163 személyi sérüléssel járó közúti baleset helyszínén intézkedtek Magyarország területén. Nyolc halálos kimenetelű balesetben kilenc személy vesztette életét, 50 baleset súlyos, 105 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 605 személyt fogott el, 86 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 405 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 551 személyt állítottak elő, köztük 283 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 43 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 284 esetben foganatosítottak.

A rendőrök és katonák 247 Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 69 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar–szerb határon.

Hazánk területén 40 határsértőt fogtak el, és további hat személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)