Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Otthoni moziélmény a Phonaktól

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR • MAGAZIN • 2020. augusztus 17. 17:00
Otthoni moziélmény a Phonaktól
TV Connector végtelen hallókészülék csatlakozási lehetőséggel

A COVID–19 után sokan arra számítottunk, hogy a korlátozások feloldásával majd tömegesen megindulunk, újra ellepjük a bevásárlóközpontokat, beszabadulunk az éttermekbe, megindulunk nyaralni külföldre vagy belföldre. Kikapcsolódni, kirándulni vagy moziba indulunk, vagyis pótoljuk mindazt, ami az utóbbi néhány hónapban elmaradt, és ezzel szépen visszaáll majd minden a régi kerékvágásba. De nem így történt. Vagy legalábbis nem teljesen így. Azzal viszont, hogy továbbra is kényelmes otthonunkat választjuk életünk színteréül, a hallássérülés okozta nehézségek ugyanúgy problémát jelenthetnek. A Phonak hallássegítő eszközeivel ezekre a helyzetekre kínálunk megoldást, hiszen attól, hogy a mozik csak lassan nyitnak, a csúcsszuper TV Connektor például otthoni környezetben is biztosíthatja akár többek számára is a részletgazdag hallást.

 

Fotó: sybillarendelo.hu

Mit tud a Phonak TV Connector?

Alap, hogy ha otthon vagyunk, bekapcsoljuk a tv-t. Ha nem is feltétlenül azért, mert annyira leköt minket az onnan érkező tudás, leginkább csak azért, hogy szóljon valami a háttérben. Ha a háttér-sutyorgás mellett az otthoni szórakozásunk a filmek, YouTube-csatornán pörgő vicces videók vagy a Netflix sorozataira fókuszál, hallássérültként a Phonak TV Connector hallássegítő eszköze tökéletes megoldást nyújthat. A TV Connector ugyanis amellett, hogy sztereo minőségben streameli – vagyis vezeti át – a tv-ből érkező hangokat közvetlenül a Phonak Marvel hallókészülékbe, még a hang erősségének állításához sem kell felkászálódnunk kényelmes fotelünkből, hiszen azt is könnyen állíthatjuk hallókészülékünk segítségével.

 

Kérsz egy sört?

Az otthoni filmnézésnek vannak alapvető szabályai, ilyen például, hogy a legjobb résznél valaki mindig kérdez valamit. Az, hogy a dübörgő Dolby Surroundban a szuperhős világmegmentése közben meghalljuk az éppen felénk irányuló „Kérsz valamit enni?”, „Mit iszunk?”, „Hozzak egy sört?” kérdéseket, komolyan fel kell kötnünk a latex cicanaci szárát. A TV Connectort viszont erre is felkészítették a Phonak tervezői, ugyanis az, hogy adott pillanatban a TV vagy a környezetünk hangját szeretnénk hallani, szintén végtelenül egyszerűen szabályozható.

 

Hívjuk át a szomszédot is!

A TV Connectorban az is a jó, hogy az eszközhöz végtelen számú hallókészülék párosítható. Ez azt jelenti, hogy akár a családban, akár a baráti társaságban többen is viselnek hallókészüléket, úgy a TV Connector minden egyes hallókészülékhez csatlakoztatható, így mindenki ugyanúgy élvezheti a részletgazdag hallás élményét. Már ha a csapat minden tagja ugyanarra a filmre adta le szavazatát és a szórakozásra éhes társaság 15 méteren belül majszolná a filmnézéshez a pattogatott kukoricát.

 

Hogyan teszteld a TV Connectort?

Ahogy a Phonak multifunkciós hallókészülékeit és hallást támogató eszközeit, úgy a TV Connectort is tesztelheted a Sybilla Hallókészülék Stúdiókban Gyulán és Balatonfüreden. Ahhoz, hogy felmérjük igényeidet és személyre szabottan támogathassunk a megfelelő hallássegítő eszköz kiválasztásában, célszerű előzetesen bejelentkezni és időpontot foglalni. Hogy teljes legyen az élmény, bátran elhívhatod családtagjaidat, barátaidat is a TV Connector tesztelésére.

 

Kinek javasoljuk a Phonak TV Connectort?

Kis és közepes hallássérüléstől egészen a nagyfokú hallássérüléssel élők számára, akik hadat üzenve az elszigetelődésnek, a részletgazdag hallás mellett tették le a voksukat.

 

Bejelentkezés a Phonak TV Connector tesztelésére:

  • ONLINE → http://www.sybillarendelo.hu/contact
  • BALATONFÜRED │ 8230, Balatonfüred, Zsigmond utca 1/b. │Tel.: +36 30 503 8790
  • GYULA │ 5700, Gyula, Béke sgt. 42. |Tel.: +36 66 361 361, +36 30 984 1422

 

PHONAK TV CONNECTOR → https://www.phonak.com/hu/hu/megoldasok/kiegeszitok/phonak-tv-connector.html

 

Szerző: Eat, Move & Smile

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)