Bittó Eszter a Gyulai Primissima díj átadóján
Fotó: Gyulai Hírlap –
– Sokat kellett tanulnod a kitűnő eredményért, vagy könnyen megmaradt a fejedben az iskolai anyag?
– Számomra a tanulás sose volt megterhelő feladat, hiszen érdeklődtem a dolgok iránt, így könnyebb volt elsajátítani a különböző tantárgyakat. Azt nem mondanám, hogy a kisujjamból jött ki mindig a tananyag, az órákon próbáltam folyamatosan figyelni, így sok mindent sikerült elsőre megjegyeznem vagy könnyebben megértenem otthon, amikor újra elővettem a tankönyveimet, füzeteimet. Ahhoz, hogy valaki négy évig kitűnő legyen, nem elég csak magolni. Szerintem elengedhetetlenek a jó tanárok is, akik érdekessé, szerethetővé teszik az órákat, sokkal egyszerűbb megtanulni a dolgokat, ha pozitív élmények kapcsolódnak hozzájuk, és nem egy unalmas tanóra. Az is fontos, hogy biztos családi háttér álljon mögöttünk, amely segít, ha kell. Szerencsére ez megvolt nekem, mindig segített, támogatott és biztatott az anyukám, a nagynénim, a testvérem és a nagyszüleim.
– Maradt időd azért másra is?
– Igen. Szerintem nagyon fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a tanulás, a pihenés és a barátokkal való találkozás között. Szüksége van mindenkinek barátokra, mert ettől válik az élet színessé.
– Voltak azért olyan tantárgyak, amelyek könnyebben vagy nehezebben mentek?
– Számomra a gimnáziumban egyszerűbbek voltak a reáltantárgyak. Általános iskolában nagyon szerettem a matematikát és a földrajzot, középiskolában pedig a kémia lett a szívem csücske. Sokban hozzájárult ehhez a kémiatanárom, Nagyné Kotroczó Andrea, aki még kilencedikben megszerettette velem ezt a tantárgyat. Emlékszem, hogy az első hetekben egyik nap nagyon elkenődve mentem haza, hogy én sose fogom megérteni a kémiát, anyukám leült velem, és megpróbálta elmagyarázni nekem a tananyagot, mivel régebben biológia–kémia szakos tanár volt. Aztán a következő tanóra leckéjét is megnézte velem előre. Az ezt követő órán már volt fogalmam róla, hogy miről van szó, és a tanárnő pont kihívott a táblához. Ekkor volt ez első igazi sikerélményem kémiából. Ezután egyre jobban megszerettem a tantárgyat, és versenyeken is elindultam. Kotroczó tanárnő nagyon sokat segített nekem a felkészülésekben. Ezért mondom, hogy ahhoz, hogy valaki megszeressen egy tantárgyat, elengedhetetlen egy jó tanár.
– Volt olyasmi, amiben fejlődni kellett?
– Nekem talán az volt a legnehezebb, hogy hajlamos vagyok a halogatásra, főleg ha olyan dolgot kell megcsinálnom, amihez nem nagyon van kedvem. Szerintem ahhoz, hogy valaki jó tanuló legyen nem elég csak sokat tanulni. Meg kell látni az összefüggéseket, és meg kell érteni a tantárgyat.
– A közösségi munkában való részvételt mióta tartottad fontosnak?
– Még hetedikes koromban csatlakoztam a Városi Diákönkormányzathoz, amelynek azóta is tagja vagyok. Nyolcadikos koromban pedig elvégeztem a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület által szervezett kortárssegítő képzést, amit Szabó Andrea, Szabó Enikő és Takács Tímea vezetett. Ezek nagyban meghatározták a gimnáziumi éveimet. Két fantasztikus csapat tagja lehettem, és nagyon sok képességre szert tehettem ezek miatt. Bármilyen problémával megkereshettem akár Enikőt, akár Andi nénit. Rengeteg programon vehettem részt, és a szervezésükben is benne lehettem. Élveztem ezeket csinálni, ezért nem is volt nehéz motivációt találnom. Próbáltam a tanulást és a pihenést úgy beosztani, hogy legyen időm részt venni ezeken. Persze volt olyan, hogy később értem ezek miatt haza, és azután álltam neki tanulni, de soha nem bántam, hiszen mindig jól éreztem magam. Emellett próbáltam az iskolában is aktív lenni, és a lehető legtöbb programon részt venni.
– Aztán egyre több feladatot kaptál itt is...
– Az iskolai DÖK-nek is tagja voltam négy éven keresztül, illetve idén elnöknek is megszavaztak. Emiatt az iskolám jelölt tankerületi DÖK-elnöknek, amire meg is választottak. Így kerültem be a tankerületi tanácsba is. Izgalmas volt belelátni, hogy hogyan zajlik egy ilyen tanácskozás. Azt kell mondanom, hogy a középiskolai évek alatt a közösségi munkákat élveztem a legjobban. Jó volt programokat szervezni, és egy csapat tagjának lenni.
– A gimnáziumba bekerülve voltak előzetes elképzeléseid?
– A gimnáziummal kapcsolatban nem volt semmilyen nagy elvárásom, nem tudtam, milyen lesz. Annyit reméltem, hogy jó osztályközösségünk lesz. Ez szerencsére megvalósult. Az osztályfőnökünk, Fodorné Horváth Anett négy évig folyamatosan segített nekünk, amiben csak tudott, és kiállt értünk, amikor kellett. Nagyon sokat köszönhetünk neki. A várakozásaimat felülmúlták a középiskolás évek. Számtalan barátom lett, akikre bármikor számíthatok.
– Mit üzenne egy kitűnő tanuló azoknak, akik javítanának a jegyeiken?
– Úgy gondolom, hogy akinek nehezebben megy a tanulás, elsőként próbálja megtalálni azt a technikát, amivel el tudja sajátítani a tananyagot. Van, akinek úgy könnyebb, ha az órán figyel, és van, aki jegyzetekből, könyvekből tud jobban felkészülni. Ezt mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia. Az is nagyon fontos, hogy az alapok meglegyenek, hiszen ha azokat tudjuk, akkor könnyebben lehet ráépíteni. Ezeken felül a folyamatos tanulás is sokat segít, mert ha tudjuk, hogy mi hangzott el előző órán, akkor az aktuális tananyagot is könnyebb megérteni. Az is fontos, hogy ha valaki nem ért valami, akkor ne féljen kérdezni.
– Mi lesz belőled, hol folytatod a tanulmányaid?
– Kiskorom óta orvos szeretnék lenni, a tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán folytatom.
