Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ötödikek lettek az erkelesek a Nemzeti Színház versenyén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2025. június 27. 13:56
Ötödikek lettek az erkelesek a Nemzeti Színház versenyén
Hírek a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégiumból

Fotó: Nemzeti Színház

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium csapata ötödik helyezést ért el az országos nemzeti színháztörténeti versenyen.

A „GirlPower” csapat (Balla Lilla, Bandrus Orsolya, Csortó Vivien, Egri Ágnes és Textor Sára) nagy lelkesedéssel készült a Nemzeti Színház által rendezett vetélkedőre. Felkészítőjük, Balogh Norbert támogatásával tanulmányozták Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művének színháztörténeti vonatkozásait. A verseny három online fordulóból állt, ahol a lányok igényes és kreatív módon oldották meg a feladatokat. Izgalmas, színes plakátokat terveztek, látványos prezentációk segítségével mutatták be egy-egy híres rendezés ősbemutatóját és a benne szereplő színészek alakítását, ügyesen megszerkesztett kisfilmeket forgattak, továbbá készítettek kommunikációs tervet, és írtak levelet Csongor nevében.

Ennek eredményeként bejutottak a legjobb nyolc csapat közé a döntőbe, amelyet 2025. június 13-án a Nemzeti Színház épületében, a Gobbi Hilda-színpadon rendeztek meg. A döntőben a csapat továbbra is jól teljesített, a tagok újabb kreatív feladatokat oldottat meg, a nehezebb kérdésekre is remekül válaszoltak, és egy rövid jelenetet is előadtak a Csongor és Tünde című alkotásból.

Fotó: Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium

Végül a „GirlPower” az országos versenyen az ötödik helyezést érte el, ami hatalmas siker volt a csapat számára, hiszen neves drámatagozatos gimnáziumok tanulóival mérkőzhettek meg. A verseny megerősítette bennük, mennyire értékes és izgalmas a magyar színházi múlt kutatása kreatív formában.

A zsűri tagjai Szűcs Nelli és Szilágyi Ágota színművésznők, valamint Pintér Szilvia ifjúsági programfelelős és drámapedagógus voltak, akik a döntő után személyesen is gratuláltak a lányoknak, pozitív visszajelzéseikkel biztatták és motiválták őket.

A döntősöknek járó elismerésként a csapattagok ajándékcsomagot vehettek át, továbbá belépőjegyeket kaptak a Nemzeti Múzeum kiállítására, és meghívást kaptak a Nemzeti Színház következő évadának előadásaira is.

A verseny nem csupán jutalmakat hozott számukra, hanem felejthetetlen élményeket és nagyon értékes tapasztalatokat. Nemcsak a verseny izgalmai, hanem az együtt töltött, alkotásra szánt idő is összekovácsolta őket. A Nemzeti Színház vetélkedője nem csupán verseny, hanem élménydús tanulás és közösségformáló esemény is volt a számukra.

Balla Lilla

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)