Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A pozsonyi csata évfordulójára emlékeztek Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2020. július 04. 17:55
A pozsonyi csata évfordulójára emlékeztek Gyulán
Az eseményt az Október 23. Alapítvány szervezte

a pozsonyi csatára emlékezett az október 23. alapítvány

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A 907. július 4-én lezajlott pozsonyi csata évfordulóján szervezett megemlékezést július 4-én a gyulai vár mellett az Október 23. Alapítvány.

Bagyinszki Zoltán, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: úgy érezték, hogy mindenképpen meg kell emlékezniük erről a fontos évfordulóról.

Fodor György kuratóriumi tag emlékező beszédén kiemelte, a pozsonyi csata fontosságát az adja, hogy ez volt a magyarok első területvédő – vagy honvédő – ütközetne, amikor a hódítások után saját belterületüket védték.

Mint mondta, a Magyar Nagyfejedelemség hódításai során, 907-re már az ausztriai Enns folyó környékét is megközelítette, ezért kerültek összetűzésbe a Keleti Frank Királysággal, akik döntő katonai csapást akartak mérni a magyar seregre, valamint vissza akarták őket szorítani, a csata azonban a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hangsúlyozta: ezt követően közel 120 évig, II. Konrád német-római császár 1030-as támadásáig nem lépett nyugati támadó hadsereg magyar területre, a magyarság megszilárdította hatalmát a Kárpát-medencében.

Fodor György hozzátette: céljuk a megemlékezéssel, hogy július 4-én ne az amerikai függetlenség napja jusson az emberek eszébe.

A rendezvény végén a jelenlévők koszorúk és virágok elhelyezésével emlékeztek a győztes csatára.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)