Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 10 súlyos és 33 könnyű sérülés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2020. június 04. 08:00
Az elmúlt 24 óra az utakon: 1 haláleset, 10 súlyos és 33 könnyű sérülés
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatója

Magyarország területén június 3-án a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 44 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 10 súlyos és 33 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 215 személyt fogott el, közülük 40 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 105 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 228 személyt állítottak elő, köztük 119 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 108 esetben történt.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 146 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök 33 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon, és további 1 fő ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás. 

A védelmi intézkedésekről szóló 168/2020. (IV. 30.) Kormányrendeletben meghatározottak megszegése miatt 2020. május 4. 0 óra és június 3. 24 óra között a rendőrök országszerte összesen 704 alkalommal alkalmaztak figyelmeztetést, 178 fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, és 213 szabálysértési feljelentést tettek.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM