Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - ORFK: kevesebben haltak meg az utakon a járvány idején, de sok volt a gyorshajtás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2020. május 29. 15:30
ORFK: kevesebben haltak meg az utakon a járvány idején, de sok volt a gyorshajtás
A korlátozások enyhítésével, megszűnésével azonban egyre több jármű és gyalogos jelenik meg az utakon

Idén eddig hatvannal kevesebben haltak meg a közutakon, mint az elmúlt év azonos időszakában, ugyanakkor a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu honlapon.

A közleményben azt írták, a koronavírus megjelenésével és a veszélyhelyzet bejelentésével a járműforgalom jelentősen visszaesett Magyarországon, ezzel együtt a közúti balesetek száma is csökkent. Hozzátették, a rendőrök ekkor is jelen voltak a közutakon.

Voltak olyan autósok, akik abban bíztak, hogy ilyenkor nincs ellenőrzés, ezért a gyér forgalomban száguldoztak, érvényes jogosítvány nélkül vagy ittasan ültek a volán mögé. Egyes kamionsofőrök pedig úgy gondolták, hogy ebben az időszakban bármikor előzhetnek az autópályán – írták.

Kitértek arra is, a korlátozások enyhítésével, megszűnésével egyre több jármű és gyalogos jelenik meg az utakon.

”Ne engedjük, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban esetleg felgyülemlett feszültség a közlekedés során csapódjon le! A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők határozott rendőri fellépésre számíthatnak” – fogalmaztak a közleményben.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)