Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Makráné Gombkötő Zitát nevezték ki Gyula Város Egyesített Óvodájának intézményvezetőjévé

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2020. április 30. 16:30
Makráné Gombkötő Zitát nevezték ki Gyula Város Egyesített Óvodájának intézményvezetőjévé
A megbízatás két évre szól

makráné gombkötő zita és görgényi ernő

Forrás: facebook.com/gorgenyierno

Makráné Gombkötő Zitát nevezte ki Görgényi Ernő polgármester Gyula Város Egyesített Óvodája intézményvezetői feladatainak ellátására – adta hírül a városvezető a Facebook-oldalán.

Mint írta, a határozatot a képviselő-testület hatáskörében eljárva hozta meg, az intézményvezetői megbízatás két évre szól.

Makráné Gombkötő Zita kérdésünkre elmondta: vezetői munkáját teljes mértékben az egyesített óvoda eddigi szakmai elveire és pedagógiai programjára épülve képzeli el, egyben szeretné megőrizni az intézményi hagyományokat, miközben erősíti a közös értékeket, és új innovációs irányzatok kidolgozására törekszik.

– A fejlődéshez tartozó magatartás- és viselkedésminták korai életszakaszban történő kialakítása, a környezet és az egyén szoros kapcsolatának felismertetése, az élettér megőrzését segítő szokások mindennapossá válása – sorolta céljait az intézményvezető.

Hozzátette: szeretne bekapcsolódni Gyula városának klímastratégiájába, hiszen az óvodákban eddig is alappillér volt az egészséges és környezettudatos életmódra való nevelés. Emellett szem előtt tartja a sajátos nevelési igényű gyermekek helyzetét is, ezért szeretné, ha az összes óvoda bekapcsolódna ezeknek a gyermekeknek az ellátásába.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)