Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A darabot Hajdu Szabolcs írta és rendezte – aki maga is szerepelt a darabban – az új magyar filmes generáció tagja, színész, rendező, a Fehér tenyér című alkotását Magyarország nevezte az Oscar-díjra. Figurái nagyon is valóságosak, köztünk élnek, köztünk járnak. Finomra rajzolt karakterek, akik maguk körül is mátrixvilágot teremtenek. A megélt helyzetek szervesen kapcsolódnak, magukba szippantják a kortárs nézőt, hiszen a problémák mindenki számára ugyanabból a valóságból generálódnak.
A szándékosan hétköznapi, afféle mikroszituációkban önmagunkra ismerhetünk. Ennek a görbe tükörnek a tartása mérhetetlen tartalmi gazdagságot, megrögzült dialektikusságot és számos, egyetemes jelentésréteget kínál. Például maga a cím is, amely egy génteszt eredménye. Az egykor elhunyt közös barát, aki nagy magyarnak vallotta magát, már sohasem tudhatja meg, hogy ereiben egy csöpp magyar vér sem csörgedezett, ugyanakkor volt benne pl. 1% indián.
Nézőként a két oldalon lelátóval körbevett színtérbe érkezünk. Az interakciót erősíti, hogy valóban a szemünk előtt, nem elszeparált színpadi térben történnek az események. A nehezen induló párbeszéd Zsuzsi (Török-Illyés Orsolya) és Niki (Tóth Orsi) között zajlik, akikhez folyamatosan csatlakoznak a többiek egy megkésett halotti tor okán. A témák között az identitás, az örökölt magatartási modellek, a hímsovinizmus, a feminizmus és a modern kori nemi szerepek kérdésköre mind fókuszba kerülnek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A jelentekben rejlő tehetetlenség ingerültséget, kétségbeesést szül, amely a színdarabok során rendszerint a párkapcsolati válságokból táplálkozik. András (Hajdu Szabolcs) és Zsuzsa házasok (miközben a valóságban is azok, testhezálló lehetett a szerep), újrakezdés előtt állnak, Mexikóba utaznának, de a nő elfáradt, kiégett, bizalmatlan a közös jövőt illetően. András is felismerte, hogy az élete válsághelyzetek sorozata volt, és ez egyáltalán nem természetes. Közben eltelt legalább tíz év.
A felismerés azonban csak az első tyúklépés, a beidegződéseket lebontása és helyettesítése más modellel a legnehezebb életfeladat. Főleg azért, mert sokszor nincs modell: sem az ősök, sem a szülők, sem a kortársak, senki nem kínál megoldást. A helyrebillenés gyakran felemészti az egész életet, vagy az élet maga a helyrebillenés. A legnagyobb tragédia, hogy olykor a gének szintjén hordozzuk a kommunikációs zsákutcákat, zavarokat. Nem értjük egymást, ami a rosszabb, már nem is akarjuk!
Modellek pedig igenis vannak! Éppen a szemünk előtt. A Zsuzsi-András-modell egy menthető, egyenrangú felekkel applikáló házasság pályája, ami lehet sikeres végkimenetelű. Csibit (Tankó Erika) tökéletesen elnyomja a fizikálisan és verbálisan agresszor Rajmund (Gelányi Imre). Veri a nőt, uralja, mert szerinte ő emelte fel. Életszemlélete a pillanatnyiságban kimerül: vedeli a kávét, bort, nemzetközi Viagra-teszter, dohánytöltő és teljesen kiszolgáltatja magát – szó szerint mindig valamilyen rosszban „sántikál”, igazi alkoholista és a legkevésbé sem empatikus. Erre a hedonizmusra ösztönzi barátait is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ugyanakkor Árpi (Szabó Domokos) neki a szöges ellentéte, hiszen őt Niki (Tóth Orsi) tartja sakkban – csak akkor nagylegény, amikor már hat a pálinka. Ebben a kapcsolatban a nő az úr, számonkér, felesel, hozzáállása mégis szimpatikus, hiszen ösztönösen vágyik az egyenrangúságra. Niki a tipikus példa arra, hogy nem csak a férfiak tudnak elnyomóként viselkedni, ám tudatosítja, hogy a patriarchátus fenntartásához bizony aktív női közreműködésre is szükség van.
A három női karaktert az köti össze, hogy valójában soha nincsenek döntési pozícióban. Tulajdonképpen egyetlen dologban dönthetnének: kiléphetnének rosszul működő kapcsolatukból, de a párkapcsolat keretrendszerén belül szerepük csak alávetett lehet. Vérlázító, ahogyan Csibivel bánik a párja, elgondolkodtató, ahogyan Árpi hebehurgyaságát Niki erősebb karaktere helyrebillenti, szívmelengető, ahogyan Zsuzsi és Andris mégiscsak újra tudják kezdeni. Három lehetőség, három modell, három társas kapcsolat.
Miközben figyelem, magamra, magunkra ismerek, s közben van lehetőségem felmérni a szemben ülő felek arcizmainak rándulásait is. A szembesülés jól sikerült, megtanultam/tuk a leckét: nem csak önreflexiót, hanem párkapcsolati odafigyelést is igényel egy tökéletes életvezetési modell!
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
