szarvas józsef
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Nehéz elhinni, hogy Jászai mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész lehet abból a gyermekből, aki felnőtt koráig nem előadásokra jár, nem könyveket olvas, nem verseket bifláz, hanem hajnali ötkor már a földeken dolgozik. Télen, nyáron, esőben, hóban. Mert a cukorrépa nem vár, ki kell azt onnan szedni, egyelni.
Szarvas József ilyen gyermek volt. Amikor az első iskolai napon az új tanítónője megkérdezte, mi szeretne lenni, és ő azt válaszolta, táncdalénekes vagy népművelő, szemtelenségéért megbüntették, az ellenőrzőjébe pedig beírták, hogy notórius képzelgő. Persze volt ebben igazság is, mert a képzelődés, az elvágyódás, a félrevonulás, bezárkózás a maga által kitalált világba, amelyhez kizárólag neki van kulcsa, ma is jelen van Szarvas József életében.
A megregulázásnak mégsem lett eredménye, hisz a Hortobágy-Kónyáról elindult Jóska beváltotta ígéretét: előbb díjnyertes táncdalénekes lett, majd színész, végül, hogy mindezt betetőzze, színész a Nemzetiben.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Gyulai Várszínház vendége ezt a kivételes életutat adta elő közel másfél órában a kamarateremben, néhány családi fotográfia előterében, annak a memoárnak az alapján, amit Bérczes László szerkesztő-dramaturg barátjával közösen állított össze. Ebben fogalmazta meg, hogy az embernek át kell mennie bizonyos megpróbáltatásokon ahhoz, hogy visszanézve saját életútjára, azt mondhassa: nem is volt ez annyira nehéz.
A címadó kijelentés, a Könnyű neked, Szarvas Józsi… mégsem a szerzőtől származik, hanem az egyik kolléganőjétől, aki miután sehogyan sem tudott megbirkózni az egyik szerepével, úgy vélte, Józsinak könnyű bármit eljátszania, mert nehéz gyermekkora volt.
És valóban. Szarvas József szeretethiányban élte át a gyermekéveit. Az apja verte, játék helyett munkára fogta. Csupán a mából szemlélve szépültek meg számára ezek az emlékek. A hagyományos disznóvágások, az imádott, majd feláldozott mangalica, édesanyja tragikus balesete, a sötét, olajlámpa-fényes esték, a jéghideg reggelek. Merthogy erről a múltról még képek se készültek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az előadói esten számos apró történet hangzott el, nem is időrendi sorrendben, hanem össze-vissza, mintha csak egy novelláskötetből olvasta volna fel találomra a művész. Persze létezik a felidézett események között összefüggés, és ez elsősorban ő, a színész. Hallunk Kaszás Attila korai haláláról, a búcsú pillanatairól, az első nagy szerelemről, a húsfeldolgozó szakiskoláról, a félresikerült „bikás” vizsgáról és a főiskolai felvételiről, amely nem vonta maga után az apa elismerését.
Mindezek után Szarvas József megvett egy parasztházat az Őrségben, Viszákon, engedve fia, Dávid kívánságának. Sokáig csak füvet kaszálni járt oda Pestről, majd felújítani is. Nagyobb kedvvel, elánnal azt követően, hogy kiderült: az itteni kulákokat pont Hortobágy-Kónyára és környékére telepítették ki a kommunizmusban, sőt az ő egykori házrészüket is őrségiek építették.
A viszáki Szarvas-rezidencia ma már művészeti összejövetelek helyszíne. S azon felismerésé, hogy nem csak egy akármilyen ingatlant, hétvégi vityillót keresett magának a távoli vidéki térben, hanem édes otthont. Azt az otthont, amelyre már gyermekként is vágyott. Azt az otthont, amely minden nehézsége ellenére jelen idejűvé képes tenni a hatvan év előtti történeteket. Azt a pillanatot is, amikor gumicsizmában állt a nagy hortobágyi hóban, így gyönyörködött abban az ösvényben, amely az örökkévalóságba vezet.
Ennek az örökkévalóságnak lett a része az általa elindított Tündérkert mozgalom, amely mára háromszáznál is több településen van jelen a Kárpát-medencében, azzal a nemes céllal, hogy megmentse az utókornak a régi magyar gyümölcsfafajtákat.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
