Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pándy-emlékéremmel ismerték el Novák János osztályvezető főorvos munkásságát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2019. október 17. 09:00
Pándy-emlékéremmel ismerték el Novák János osztályvezető főorvos munkásságát
Tóth Tünde vezető asszisztens és Sárosiné Hőh Henriett vezető gyógytornász Pándy-nővér címet kapott

Novák János osztályvezető főorvos kapta meg idén a Pándy-emlékérmet. Az elismerést október 16-án adták át a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházának Árvay-termében. A tizenkilencedik Pándy-emléknapi ünnepségen a pályakezdőket és a szakvizsgát tett orvosokat is köszöntötték, majd átadták a Pándy-nővér címet Tóth Tünde vezető asszisztensnek és Sárosiné Hőh Henriett vezető gyógytornásznak.

Tóth Tünde, Novák János és Sárosiné Hőh Henriett

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Pándy-napi ünnepi beszédében Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa elsőként a rendezvény és a kórház névadójának életpályáját ismertette. Kiemelte: Pándy Kálmán 1898-tól 1905-ig dolgozott a gyulai intézmény elmeosztályának vezetőjeként. Széles látókörű, határozott, céltudatos ember volt, aki orvosként a betegcentrikus szemléletet képviselte. Mint mondta, életpályája azt a régi igazságot tükrözi, miszerint senki sem lehet próféta a saját hazájában, hisz felfedezéseiről, eredményeiről alig értesültek kortársai.

Üdvözlő szavaiban Becsei László aláhúzta: nagy öröm, hogy idén is több mint ötven orvos és szakdolgozó kezdi meg karrierjét a Békés Megyei Központi Kórházban, nyolc fő pedig sikeres szakvizsgát tett. Őket külön is felköszöntötték, példaként állították az utánuk jövő generációk elé. A pályakezdők eskütétele után a Pándy Kálmán Alapítvány beszámolóját hallgathatták meg a jelenlévők.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Az intézmény legmagasabb elismerését, a Pándy-emlékérmet dr. Novák János PhD osztályvezető főorvosnak nyújtották át.

Novák János 1984-ben kezdett el dolgozni orvosként a Békés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórházának 1-es számú belgyógyászati osztályán. Belgyógyász szakorvos képesítést 1989-ben szerzett Szegeden. Egy évig a kórház intenzív osztályán dolgozott, 1990-től a 3-as számú belgyógyászati osztályon folytatta munkáját. 1993-ban gasztroenterológiai szakvizsgát tett, 1996-ban adjunktusi, 1999-ben főorvosi kinevezést kapott. 2001 júliusában a 3-as számú belgyógyászati osztály vezető főorvosává nevezték ki. PhD-fokozatát 2003-ban védte meg a Debreceni Egyetemen. 2004-ben egészségügyi szervezésből és üzletpolitikából szerzett diplomát. 2009-ben GCP-vizsgát tett, 2007-ben Békés Megye Egészségügyéért elnöki dicséretben részesült. Lendületes, színvonalas szakmaisággal rendelkező munkacsoportot nevelt fel.

A laudációban elhangzott: Novák János főorvos nevéhez fűződik a világon elsőként végzett big participle biopszia a vastagbél SHP enanthémájából, európai szinten pedig az elsőként végzett Tissucolos végbélragasztás rectum szoliter fekélyben.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Pándy-nővér címet ketten kaptak Mészáros Magdolna ápolási igazgató felterjesztésére: Tóth Tünde vezető asszisztens és Sárosiné Hőh Henriett vezető gyógytornász.

Dr. Tóth Tünde, a Szeghalom Járóbeteg Egység vezető asszisztense 1992-ben végzett felnőtt szakápolóként a Semmelweis Egészségügyi Szakiskolában. 2004-ben a Dienes László Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolában vette át röntgenasszisztensi képesítését. 2008-ban a Tessedik Sámuel Főiskola egészségügyi karának diplomás ápoló képzését is abszolválta. Tavaly a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán lett szakokleveles jogász. Jelenleg az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének mesterszakos hallgatója. A Békés Megyei Központi Kórház 3-as számú belgyógyászati osztályán 1992-ben kezdte meg munkáját. Hosszabb szünet után 2000 áprilisától dolgozik ismét az egészségügyben. A szeghalmi fekvőbeteg egységben kezdett, majd 2002 márciusától napjainkig a szeghalmi járóbeteg egység röntgen részlegének munkatársa. 2007-től vezető asszisztensi feladatokat is ellát. 2013-ban megalapította a Natura Egészség és Közösségfejlesztő Egyesületet. 2017-ben jótékonysági bált szervezett a Szeghalmi Rendelőintézetért Alapítvány létrehozásáért, amelyet azóta is megtartanak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Dr. Sárosiné Hőh Henriett gyógytornász diplomáját a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen vette át, egészségügyi menedzser oklevelét 2007-ben a kecskeméti gazdasági főiskolán. A Pándy-kórház központi gyógytornász szolgálatánál 1998-ban kezdett el dolgozni gyógytornászként. 2013-tól vezető gyógytornász. Emellett a Pándy Otthonápolási Szolgálatban is vállalt feladatot.

Az elismerések átadása után Novák János tartott előadást arról, miért érdemes idehaza maradniuk a kezdő orvosoknak. Erre saját sikereiből hozott fel példákat. A szakmabelieknek azt tanácsolta, ne a tüneteket kezeljék, hanem a beteget, és vegyék figyelembe Bethlen Gábor erdélyi fejedelem intelmeit, aki azt mondta: nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet. Kiemelte: mindenki vívja meg a maga kis harcait, de egyet sose feledjen: nem számít, hogy ki vagy, mit csinálsz, az a lényeg, mire inspirálod a többieket, hogyan segítesz másokon. Fontos, hogy vezess derűlátón, légy pozitív, panasz helyett a megoldásra összpontosíts, hisz mindig létezik megoldás. A siker folyamat, nem cél, eléréséhez jó vezetés, összpontosítás és elkötelezettség kell, mutatott rá expozéjában a főorvos.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)