Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Körbefőzik az ország kórházait

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. november 22. 10:30
Körbefőzik az ország kórházait
A kampány célja, hogy javítson a kórházi étkeztetés renoméján

Főzzük Körbe Kórházainkat Magyarországon címmel indult országos kezdeményezés, amelynek első állomása a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza volt Gyulán, november 21-én. Ambrus György mesterszakács, a kórház élelmezési osztályvezetője és dr. Német László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója találták ki a roadshow-t, amelynek célja, hogy megmutassa a kórházi étkeztetés igazi arcát.

gyula volt az országos kampány első állomása

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– A kampány gondolatát az adta, hogy sok támadás éri a kórházi étkeztetést, éppen ezért szeretnénk bebizonyítani, hogy ebből a gazdasági keretből, a megszokott alapanyagokkal is lehet nagyon ízletes, tápláló, az előírásoknak megfelelő ételeket készíteni. Amit szintén fontos tudnia a lakosságnak, hogy ezek az ételek eltérnek azoktól, amelyeket otthon megszoktak – mondta dr. Hajnal Edit, a kampány menedzsere.

Hozzátette, hogy ennek sokszor az lehet az oka, hogy éppen a nem megfelelő étkezés miatt szorulnak kórházi kezelésre az emberek, ezért diétás étkeztetésre szorulnak.

– Nagyon örülünk ennek a kezdeményezésnek, hiszen szeretnénk, ha mind a betegeink, mind a dolgozóink a rendelkezésre álló kereteken belül a lehető legjobb minőségű élelmet kapnák – mondta dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató-főorvosa.

A roadshow legközelebb Egerbe látogat, Ambrus György pedig oda is, illetve az összes tervezett helyszínre el fog látogatni, hogy segítse a kezdeményezést.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)