Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megkezdődött a belvárosi református templom felújítása

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2019. szeptember 16. 16:00
Megkezdődött a belvárosi református templom felújítása
A beruházás bruttó 180 millió forintból valósul meg

Amennyiben az időjárás engedi, a tél végéig attraktív és biztonságos külsőt kap a gyulai református templom. A műemlék jellegű hajlék felújításán többségében gyulaiak dolgoznak, a kivitelezésre elnyert összeg bruttó 180 millió forint. Amíg a munkálatok zajlanak, a vasárnapi istentiszteleteket a Kálvin utcai gyülekezeti házban tartják.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Megújul a gyulai református templom, ám a beavatkozás nem fog látványos változásokat eredményezni, tájékoztatta lapunkat Béres István városi főépítész, az egyházközség pályázatát elkészítő építésügyi bizottság tagja. A szakember kérdésünkre így fogalmazott: a templom külseje ugyanilyen lesz, csak friss. Zöld marad a nyílászáró, sárga a fal. Magyarán: egy felfrissült és balesetveszély mentes templom lesz a gyulai. Mivel a párkány is hullott, a kivitelező ezt is megszünteti. A főépítész azért tartotta fontosnak mindezt tisztázni, nehogy olyan vádak érjék majd őket az átadás után, hogy nem csináltak semmit.

A pályázatot 2017-ben a Tiszántúli Református Egyházkerülettel konzorciumban nyújtotta be a Gyulai Református Egyházközség az Emberi Erőforrások Minisztériumához, amelytől bruttó 180 millió forintot nyert, tudtuk meg Baráth János református lelkésztől. A kivitelezési munkálatokat a gyulai BDB-Bau Kft. végzi nettó 122,839 millió forintért, azaz bruttó 156 millióért.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A beavatkozás során megerősítik a tetőszerkezetet, és lecserélik ennek külső héjazatát. A régi helyére, amely a városháza felőli részen pala, Rheinzink-, vagy titáncink lemez fog kerülni. Erre már nagyon nagy szükség volt, hisz folyamatosan beáztak, hiába nejlonozták le a padlást, hangsúlyozta a tiszteletes.

A templomon belül is dolgoznak majd. Az orgonakarzat alatti lépcsőfeljáróban vizes blokkot alakítanak ki, a szószékkel szemben pedig egy új infokommunikációs rendszert helyeznek el. Utóbbi azt a célt szolgálja, hogy az istentiszteleteket online is közvetíthessék. Ezt eddig is megtették, ám a régi berendezést most felváltja egy modernebb. A jelenlegi hangosítás helyére a digitális koncertorgonájuk kerül.

Mivel műemlék jellegű templomról van szó, a berendezés a régi marad, mondta Baráth János. A pályázat tartalmán viszont változtatniuk kellett, mivel az a támogatás, amit 2017-ben elnyertek, az építőiparra jellemző drágulás miatt már nem lett volna elegendő. Ahhoz, hogy ebből az összegből tisztességesen be tudják fejezni vállalásaikat, csökkenteni kellett a műszaki tartalmat.

A tiszteletes kiemelte: a munkálatok miatt szeptember 15-én tartották a felújítás előtti utolsó istentiszteletet a belvárosi hajlékban. Ezentúl a vasárnap délelőtti alkalmak a Kálvin utcai gyülekezeti házban lesznek. Ugyanitt zajlik majd minden hó második vasárnapján a családi istentisztelet is, az első 10 órától, a második 11-től, mert egyszerre nem férnek be a terembe. A rétegalkalmak, vagy kisköri alkalmak rendje azonban változatlan marad, mutatott rá a lelkész.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az építési terveket készítő Fajzi Építész Stúdió Kft. műszaki vezetője, Fajzi Tamás arról tájékoztatott, hogy a kivitelezés is két szakaszban történik. A már említett infókommunikációs rendszer lényegi, tartalmi része például csak a második ütemben fog megvalósulni. Ezt azzal magyarázta, hogy a rendelkezésre álló keretbe egyelőre csak a tervezés fért bele. Megjegyezte: ez is nagy eredmény, mivel az engedélyeztetés, ami az örökségvédelmi hivatalnál eléggé bonyolult és hosszas folyamat, már megvan, így ennek nem kell még egyszer nekilátniuk. A folytatás akkor várható, ha forrás keletkezik, vagyis amikor kapnak, szereznek rá pénzt.

Fajzi Zsuzsanna, a Fajzi Építész Stúdió Kft. másik képviselője a beavatkozás mikéntjéről a Gyulai Hírlapnak kifejtette: műemlék-felújításnál nem lehet önmegvalósításban gondolkodni. A cél ilyenkor az, hogy az eredeti formát és funkciót őrizzék meg, állítsák vissza a kor kifinomultabb anyagaival, eszközeivel. Hozzáfűzte: az idő vasfoga szépen dolgozott az épületen, az okozott hibákat most kell kiküszöbölniük, hogy a következő harminc évre jó megoldás szülessen. Ebben a munkában igazodniuk kell a jelenlegi élet szükségleteihez, elvárásaihoz, és figyelembe kell venniük azt is, hogy a templomot sok gyermek használja, nagy élet van benne, előadásoknak, bemutatóknak, koncerteknek ad helyet. Mindez fény- és hangtechnikát igényel. A megújult templomnak így egy kicsit színházi jellege lesz, a szó pozitív értelmében, hangoztatta az építész.

A beruházás tervezett befejezési ideje december 31-e, de mivel a munkálatok 80 százaléka kültéri, a határidő kitolódhat tavaszig. A műszaki ellenőrzést Szabó Mihály cége végzi.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)