Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Spartathlon előtt tisztelegtek a gyulai futók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. augusztus 27. 15:00
A Spartathlon előtt tisztelegtek a gyulai futók
Három fürdővárosi induló is sikeresen teljesítette a Korinthosz Ultramaratont

Augusztus 16. és 17. között rajtolt el a Korinthosz 160/80 Ultramaraton mezőnye. A Sparthatlon előtt tisztelgő versenyen három gyulai futó is rajthoz állt.

Szigeti Zoltán, ignácz marietta és boros péter

Forrás: korinthosz.hu

Ahogy a verseny honlapján is olvasható, a Korinthosz 160, 80 és 40 km-es megmérettetés tiszteleg a legnagyobb görög klasszikus ultratávú futóverseny, a Spartathlon és annak teljesítői előtt. Őrizni és ápolni kívánja annak szellemiségét és hagyományait.

– A rendezvény több szálon kötődik a hagyományos görög versenyhez, hiszen az eredeti Korinthosz.hu verseny 81 km-es távja megegyezik a Spartathlon Athén és Korinthosz szakaszával – áll a verseny leírásában.

 

 

Forrás: korinthosz.hu

A három távon zajló kihívás 162 km-es rajtját augusztus 16-án indították útnak, ahol két gyulai futó, Ignácz Marietta és Szigeti Zoltán is elrajtolt a százfős mezőnyben. A 162 km-es táv Szekszárd – Baja – Szekszárd útvonalon haladt, amelynek teljesítésére 24 órás szintidőt határoztak meg a szervezők. A verseny az évszaknak megfelelő meleg időben zajlott, azonban a futók dolgát megnehezítette, hogy a verseny második órájában leszakadt az ég, a lezúduló jégeső pedig teljesen átáztatta a futók ruházatát.

Az útvonal nagyrészt a Duna töltésein haladt, a végeláthatatlan egyenesek mentálisan is megterhelték a sportolókat. Mind a két futó élete leghosszabb távját megfutva sikeresen teljesítette a nem hétköznapi kihívást: Szigeti Zoltán abszolút kategóriában a 48., a férfiak között pedig a 38. helyen zárt, Ignácz Marietta pedig az abszolút kategória 52., a női csoportban pedig 11. helyen ért célba.

 

 

Forrás: korinthosz.hu

A 81 km-es táv Bajáról rajtolt, a mintegy százötven futónak 11 órája volt a táv teljesítésére. A versenyt a gyulai Boros Péter is sikeresen teljesítette, aki szintén eddig leghosszabb távját tette meg. A fürdővárosi versenyző az abszolút kategória 27., a férfiak között pedig 23. helyen ért célba.

Az okleveleket és érmeket egy gálavacsorán adták át a versenyzőknek, az átadón minden futót név szerint szólítottak színpadra.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)