Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ambrus Lajos anyai nagyszüleinek a Kisökörjárásban, az Aranyág dűlőben volt szőlője, amíg el nem vették tőlük a földet. Apai nagyszülei is kötődtek a szőlőhöz. Ők a Felvidékről érkeztek ide, onnan hozták magukkal ennek a kultúrának a szeretetét.
Az író, Gyula város szülötte mégsem tagadja, a legnagyobb meglepetés számára az volt, amikor szinte a semmiből a magyar borászat csillagzatában megjelentek a felvidéki borok. A Garam mentiek, amelyekről korábban senki sem hallott. Senki nem tudta, hogy a régi Komárom és Esztergom vármegyének a Duna bal partjára eső területein borok is készülnek. A magyar bortörténeti irodalom sem jelzi ezt különösképpen, mondta Ambrus Lajos, miközben a hallgatóságnak felszolgálták az első kóstolót.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Amikor a közelmúltban megjelent Mészáros Gabriella, Nagymarosy András és Rohály Gábor Terra Benedicta – Áldott föld című könyve, s a határon túli részek az ő keze alá kerültek recenzióra, a hiányos ismeretek miatt akkor is nagyon nehéz helyzetbe került. Azzal volt csak tisztában, sőt hangsúlyozza is ezt ahol csak tudja, hogy 1896-ban Magyarország szőlőtermő vidéke 1 millió kataszteri holdat tett ki. Gyakorlatilag az egész Kárpát-medence szőlőtermelő vidéknek számított. Az is kétséget kizáró, hogy a mai Szlovákia területén Pozsony környéke adta a legkedveltebb borokat. Olyan neves települések számítottak ide, mint Bazin, Szentgyörgy és Modor.
A három helyiség közül a gyulaiak számára minden bizonnyal Bazin a legemblematikusabb, hisz innen származott városuk egyik legnagyobb figurája, Stéberl András, akinek a felmenői között hentes ugyan nem volt, de akadt szőlőműves. És ugyaninnen származott Ambrus Lajos dédnagyapja is, az asztalosmester, aki szász létére jól bánhatott a szőlővel, no meg a pincével.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
De aztán id. Bott Frigyes vezetésével a Garam mente helyet szorított magának a magyar borpelattán, és olyan hihetetlen dolgokat produkált, mint a 2016. évi olasz rizling, amit azon nyomban meg is kóstolhattak a részvevőkkel. A meghívottak ezt követően kaptak szót.
A birtokok egyikét Mátyás András mutatta be. Mint mondta, a Dunától 8 kilométerre, Kisújfalu községben tevékenykednek, nagyon meleg, nagyon száraz és nagyon szeles időjárási viszonyok között. Nagyobb volumenű termelésben a 2000-es évek elején kezdtek el gondolkodni. Előbb csak vásárolták a gyümölcsöt, majd telepíteni is kezdték. 2010-ben már kizárólag saját szőlőből dolgoztak. Boraik 500 literes hordókban érlelődnek, ezekből csak palackozásra kerülnek ki. Tizenkét hektárnyi területükön csaknem 70 ezer tőkét gondoznak, ez a mennyiség évente 20–25 ezer palacknyi bort eredményez.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A tájon, amelyet idén két fiatal gazda hozott el Gyulára, a legnagyobb lelki örömmel megy végig az ember, fogalmazott Ambrus Lajos. Érezni rajta a Duna közelségét, ahol az enyhe lankák és az út menti jegenyék a bukolikus magyar vidék érzetét keltik. Valamikor színtiszta magyar vidék volt ez is. Ma már csak eldugott kis völgyecskékben dolgoznak a magyar borászok.
Az est házigazdája azt javasolta: aki csak teheti, járja végig a Komáromtól Párkányig terjedő részt, majd Komáromtól Pozsony felé menet, a Duna bal partján találjon rá az Aranykertnek nevezett, gazdagon termő Csallóközre, amelyről Jókai Mór már minden jót elmondott.
Ezt a hírt öntötte le másodikként a fehér burgundi, a pinot blanc, ami után a számok kezdtek nagyon nem számítani. Csak a zamatok, az illatok és a történetek tartották magukat. A sűrített magyar történelem Bott Frigyessel, Mátyás Andrással és Ambrus Lajossal.
Szép este volt, sok borral.
