Fotó: Gyulai Várszínház – Kiss Zoltán
Korunk egyik legtitokzatosabb problémájára keresi a megoldást Homemade című rendhagyó előadásában a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata. A darab valójában egy kutatási eredmény összegzése. A művészek pszichológusok (Dávid-Kacsó Ágnes) és családterapeuták (Deme Ilona) bevonásával készítették el azt a több, mint hetven mélyinterjút, amelyben tizenkét és tizenkilenc év közti fiatalokat kérdeztek meg arról, mit gondolnak szüleikről. Ugyanígy a felnőtteknek is megadták a lehetőséget arra, hogy kifejtsék, mi a véleményük a gyermek-szülő kapcsolatról. Megdöbbentő valóság körvonalazódott.
A generációk közti konfliktus egymástól elkülönülő jelenetekben fogalmazódik meg, ezek legtöbbje mindannyiunk számára ismert: a kamaszkor kezdetétől a felnőtté válásig a fiatal nemcsak hogy lázad, és nemcsak hogy önállósulni kíván, de uralkodni is akar a szülei felett. Függetlenségi törekvéseikben odáig jut, hogy gyűlölni kezdi őket. Ezzel párhuzamosan arra is választ kapunk, mi az oka a rebellis magatartásoknak. Talán az, hogy sem a szülők, sem a pedagógusok nem tudják, mit kell tenni ilyen helyzetekben, a modern világ meghaladta őket. Sok esetben maguk sem járnak elől jó példával: vagy részegeskednek, vagy legyilkolják egymást, vagy csapot-papot hátrahagyva elmennek külföldre répát szedni. A társadalom elidegenedett, az ember összekeveredett a sárral. A színpadon murokfőzelék fő, a nézőteret fokhagymaszag lengi be.
A darab az egyre szaporodó fiatal kori öngyilkosságokkal is foglalkozik. Ezt részben arra vezeti vissza, hogy a mai nemzedékek fokozottabban ki vannak téve mind csoportok, mint egyének zaklatásának. A robotok világában ciki, ha szemüveges vagy, ciki, ha kicsi a melled, ciki, ha még nem feküdtél le senkivel, ciki, ha nem drogozol, ciki, ha az anyáddal mész vásárolni. Az „erősebb” diákok bandákba tömörülnek, és aki nem hajlandó belépni közéjük, azt halálba kergetik. A felnőtt sem tesz túl sokat azért, hogy megállítsa a folyamatot. Ő egyszerűen csak kivonja magát a felelősség alól, vonakodik előállítani, megnevezni a tetteseket. A helyzet drámai.
A Homemade a környezetszennyezést is körüljárja. A nyugati világ lobbijának köszönhetően a Norvégiában tanuló egyetemista akkora bűntudatot kezd érezni, hogy nyíltan kimondja: nincs jövő, a Föld el fog pusztulni, s vele együtt mi is. Így hát miért is szüljön gyereket?, teszi fel a kérdést. Az egyszerű szülő nem érti, mi a baj azzal, ha nyáron 36 fokos meleg van, és azt sem fogja fel, hogy ha egyszer valaki kinyit egy ajtót, miért nem lép be rajta. Miért kell félbeszakítani egy karriert egy anarchista tömeghisztéria miatt.
Fotó: Gyulai Várszínház – Kiss Zoltán
A színmű egyik leghatásosabb jelenete, amelyben megoldásokat is kapunk sok mindenre, az utolsó, amelyben végre kifejtik, miért jó anyának lenni, s azt is, milyennek kell lennie a jó anyának. A jó anya dicsér. A jó anya szerint a gyermek okos, értelmes, könnyen beilleszkedik, hisz önmagában, és egyre függetlenebb. A jó anya odafigyel a gyermekére, szereti, ha séta közben mesél. A jó anya fél is. Fél attól, hogy a gyermeke nem tud megszületni. Fél attól is, hogy nem fog tudni beszélni. Hogy a tanítóját jobban fogja szeretni, mint a saját anyját.
A jó anya nem akarja, hogy a gyermeke undorítónak tartsa, nem akar butábbnak lenni a gyermekénél. Mert ebben a szakmában alap, hogy az ember ápolt és művelt legyen. A jó anya fél attól, hogy ötvenéves korában kirúgják a munkahelyéről. A jó anya komolyan érdeklődik az iránt, hogyan kell jól csinálni. Úgy csinálni, hogy az ember ne veszítse el az életkedvét. A jó anya elfogadja, hogy a gyermeke le tud róla válni róla egy idő után. De fél attól, hogy soha többet nem fog tudni szerelmes lenni. Persze attól is, hogy szerelmes lesz, és nem a korának megfelelően fog öltözködni.
A jó anya fél a háborútól is. Hogy megint menekülni kell, és megint sorba kell állni mindenért. Fél attól is, hogy a gyermeket elviszik katonának.
A jó anya úgy érzi, minden percben felelős azért, amit csinál. Azért is, amit nem csinál meg. Nem akarja, hogy a gyermeke ugyanúgy hibáztassa a szüleit, mint ő maga annak idején. A jó anya nem hiszi, hogy bármit is elérhet azzal, hogy követeli a jogait. Tudja, hogy nem érdemes harcolni, mert senkit sem érdekel a véleményünk. Tudja, hogy a kommunizmus nem bukott meg.
A jó anya nem tudja azt mondani a gyermekének, nincs értelme kiállnia a saját igazáért. A jó anya azt vallja, a gyermeket arra kellene nevelni, higgyen a jóban, higgyen abban, hogy van igazság a Földön, és hogy a becsületes munka meghozza gyümölcsét. Arra tanítani, hogy ne hazudjon, miközben maga a szülő is hazudik neki. Hogyan lehet ezt jól csinálni, kérdezi a publikumtól, miközben reggel újabb terrortámadásokról ír a sajtó, nem lehet tudni, mi van az ételben, és találgatás tárgya, mikor ér ide a háború.
A Szüleink-projektben Albert Csilla, Dimény Áron, Kali Andrea, Kántor Melinda, Marosán Csaba, Molnár Rudolf, Laczó Júlia, Kicsid Gizella, Szucher Ágnes és Balogh Dorottya/Jerovszky Tímea vett rész színészként, Biró Réka és Deák Katalin dramaturgként, Bogya Tímea Éva, György Emese, Sorbán Csenge, Szabó Hanga és Veres Kincső színháztudomány szakos hallgatók a két dramaturg munkáját segítették. Az előadás projektmenedzsere: Balázs Nóra.
Fotó: Gyulai Várszínház – Kiss Zoltán
