Gyulai Hírlap - Inci néni házat vehetne, ha eladná a viseletgyűjteményét

– Emlékszik arra, hogy gyerekkorában mi akart lenni?

– Igen, műszaki rajzoló vagyok, mindig az akartam lenni fiatal koromban. Jó kis aprólékos munka, éppen úgy, ahogy a viseletkészítés is. 

– Hogyan került a néptánc és a viseletek közelébe?

– A gyerekeim táncoltak, versenyeken is részt vettek, ahol persze a ruhákat is figyeli a zsűri. Bogikám olyan pici volt, hogy muszáj volt valamit kitalálnom, hogy legyen szép ruhája. Előbb önszorgalomból varrtam, majd véletlenül hallottam egy viseletkészítő tanfolyamról, és oda is beiratkoztam. Ekkor kezdődött minden. Ekkor indult az alapítvány is (az Alapfokú Művészeti Iskoláért Közhasznú Alapítvány – a szerk.), amivel néha pályázni tudunk egy kis támogatásért. 

– Van segítsége?

– Van bizony, a párom, István, aki gyönyörűen varr és hímez. 

– Ő is beiratkozott a viseletkészítő tanfolyamra?

– Nem, neki több szakmája van, mozdonyvezető, villanyszerelő... Neki hivatalosan nem szakmája ez, csak elkezdte csinálni, amikor látta, hogy ezzel segít a lányoknak és nekem. Gyönyörű kalocsai mintát tud hímezni.

– Mennyi idő egy aprólékos kalocsai öltözék elkészítése?

– Egy tél, ennyi idő alatt készül el egy mellénnyel és köténnyel Pista. 

– Mik ennek a szakmának az örömei a gyerekek és szülők boldogságán kívül?

– Nagyon sok minden: amikor utazunk a gyerekekkel, amikor lezsűrizik a ruhákat, és ezzel elismerik azokat, de az is fontos pillanat volt, amikor megtaláltam az eredeti, gyulai viseletet. Gyönyörű, visszafogott polgári öltözék kékekkel, zöldekkel, alul csipkével és nagy, buggyos ujjal. Még magamnak is készítettem egyet. 

– Hány viselet van a gyűjteményében?

– Nem tudom, több száz viseleti darab...

– Összeszámolta már, hogy milyen érték van a raktárban, hogy mennyi pénzt dolgozott már össze a gyulai gyerekek számára?

– Nem tudom pontosan, nagyjából egy ház ára. Egy ruha több százezer forint is lehet. De nem csak az én munkám ez, sokat segítenek a barátok, a szülők és önkéntesek is. 

– Eladná?

– Volt már megkeresés egy-egy darabra, de nem adom el. Inkább veszek hozzá, ha megtehetem. Ugyanakkor szívesen kölcsönadom kiállításokra vagy versenyekre. 

– Ezt úgy kell érteni, hogy a saját pénzéből is vesz ruhát a kis gyulai néptáncosoknak?

– Igen, ha van rá lehetőségem. Nemrég egy gyönyörű kalocsai viseletet ajánlottak, nem tudtuk otthagyni. 

– Nem fél, hogy tönkremegy a nehezen elkészített ruha egy-egy versenyen?

– Nem. Ha tönkremegy, megvarrjuk. 

– Min dolgozik most?

– Folyamatosan varrjuk a viseleteket az új koreográfiákhoz. Szeretném a riselést is megtanulni, ezzel a kalocsai ruhákat tudnám tökéletesen elkészíteni. Amikor az alapítványunkkal tudunk pályázni, és kapunk egy kis pénzt, akkor tudunk nagyobb feladatokba belekezdeni. 

– A Sikeres Gyulai elismerést az alapítványi tevékenységért vagy a viseletkészítésért kapta?

– Azt hiszem, talán mindkettőért. Nagyon nagy pillanat volt ez nekem, több, elismert pedagógussal ott állni a közönség előtt. És amikor a gyerekek jöttek felém az általam készített ruhákban, az volt a legszebb! Nagyon meglepődtem, hogy megkaptam ezt a elismerést, és nagy visszaigazolás nekem arról, hogy érdemes tovább csinálnom. A szülők is sok erőt és energiát adnak, amikor megkeresnek, és köszönetet mondanak. És a gyerekek, amikor meglátnak a folyosón, és szaladnak felém... Ezektől mindig új lendületet kapok. 

– Ha valaki tudná befolyásolni a jövőt, mit kérne?

– Én semmit, nekem az is tökéletes, ha minden így marad, és még sokáig láthatom a fiatalokat a szép ruhákban. Nagyon sokat ad nekem is ez a munka: fiatalon tart, és a kézimunkázással rengeteg türelmet is tanultam. Nem akarok nyugdíjba menni, amíg bírom, addig csinálom.