A Gyula House Ingatlaniroda egyik ügyvezetője, Sarkadi Árpád immár 17 éve foglalkozik a különböző hitelek ügyintézésével. Azt tanácsolja, ha kölcsönt szeretnénk felvenni, akkor érdemes ingyenes szakértői segítséget igénybe vennünk, hiszen így biztosan a legideálisabb megoldást választjuk majd ki.
A Gyula House-nak a hitelügyintézés az egyik fő profilja. Sarkadi Árpád az összes jelentős bankkal kapcsolatban áll, így gyakorlatilag valamennyi pénzintézet kondícióit, feltételrendszerét ismeri, vagyis biztosan a legmegfelelőbb, személyre szabott hitelkonstrukciót segít kiválasztani az ügyfeleknek. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy rengeteg felesleges utánajárástól szabadítja meg a hiteligénylőket.
Az ügyvezető elmondta: leginkább a lakáshitelek ügyintézésében kérnek tőlük segítséget. Hozzátette: ezekhez a legtöbb esetben állami támogatás is kapcsolódik. Emellett a szakember a vállalkozói hitelek, illetve a személyi kölcsönök terén is otthonosan mozog, és a folyószámlanyitásoknál is érdemes hozzá fordulni.
Az ügyvezető rámutatott: a hitelkérelem kitöltése még a szakmabelieknek is több órát vesz igénybe, ezért sem ajánlott a laikusok számára a szükséges papírmunka elvégzése. Kiemelte: a hitelkérelem banki elbírálása során – a sokéves tapasztalatnak és kiépült kapcsolatrendszernek köszönhetően – a Gyula House ügyfeleit kiemelten kezelik, sok esetben kamatkedvezményeket vagy végtörlesztési kedvezményt kaphatnak, illetve kedvezőbb feltételekkel vehetnek fel hitelt. Sarkadi Árpád hangsúlyozta: ez a szolgáltatás ingyenes, a hitelügyintézés díjmentes a Gyula House irodában.
A szakember elmondta: rengeteg nyűgtől szabadulhatunk meg, és időt spórolhatunk meg azzal, ha szakértőkre bízzuk a bankok felkeresését, és nem kezdünk bele magunk az ügyintézésbe. Hozzátette, a banki rendszerekben előminősítésre van lehetősége, így az általa beadott hitelkérelmek 99,9 százaléka pozitív elbírálásban részesül.
Az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi hitelek többsége változó kamatozással vagy rövid kamatperiódussal lett kihelyezve, ezeket váltották a fix és a hosszú kamatperiódusú kölcsönök. Ezért is érdemes most fixálni a változó kamatú hiteleket – tette hozzá. A szakember a kétkedőknek azt javasolta, hogy ne tartsanak a jelenlegi konstrukcióktól, és ne a devizahitelek okozta bizalmatlanságot vegyék alapul.
Keressék bizalommal Gyula House irodát azok, akik hitelt szeretnének igényelni, itt díjmentes segítségben részesülnek.
- Sarkadi Árpád – 70/369-8422
- Gyula, Városház u. 20/A