Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula House – Bababaváró támogatás, csokos változások, falusi csok (2. rész)

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PR/S. J. • MAGAZIN • 2019. június 17. 18:00
Gyula House – Bababaváró támogatás, csokos változások, falusi csok (2. rész)
Amit a részletekről tudni érdemes

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Idén, július 1-jétől számos támogatást és kölcsönt vehetnek igénybe a fiatalok. A részleteket Sarkadi Árpád, a Gyula House Ingatlaniroda egyik vezetője osztotta meg lapunkkal.

A babaváró támogatás tulajdonképpen egy kamatmentes kölcsön, az ügyfelek akár 10 millió forintot is felvehetnek – mondta el Sarkadi Árpád. Mint ismertette, a támogatást olyan fiatal házaspárok vehetik igénybe, ahol a pár hölgy tagja nem idősebb 41 évnél.

Hozzátette: a támogatás kamatmentes marad abban az esetben, ha az első gyermek öt éven belül megszületik. Fontos megjegyezni, hogy a hitel szabad felhasználású, tehát arra költhetjük, amire akarjuk, a maximális törlesztőrészlet pedig ötvenezer forint lehet – tájékoztatott a cégvezető.  

Mint fogalmazott, ez egy nagyon jó hitelkonstrukció, amennyiben a terveknek megfelelően haladnak a vállaltak. Aláhúzta: a támogatás iránt érdeklődő pároknak, az ingatlanügyekhez hasonlóan, érdemes a Gyula House irodához fordulniuk, hiszen itt mindenről részletes tájékoztatást kapnak, és az ügyintézés díjmentes.

Sarkadi Árpád elmondta: a banki eljárásrend még nem készült el pontosan, az azonban biztos, hogy a támogatás igénybevételéhez szükséges lesz három évre visszamenően a biztosítási jogviszony igazolására. Ezt a társadalombiztosítónál tudjuk lekérni.

A jövedelmünket ugyancsak igazolnunk kell, de jó hír, hogy a bankok többsége az utolsó három havi számlakivonatunkat is elfogadja – tájékoztatott az ügyvezető.  

 

Sarkadi Árpád

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Ha mindez megvan, akkor az ügyintézés oroszlánrésze már a Gyula House iroda munkatársaira hárul, a papírok előkészítését és a bankokkal kapcsolatos ügyviteli és adminisztrációs feladatokat is ők végzik el a továbbiakban. Ezzel elkerülhetjük a sok bosszúságot és a hosszú ideig tartó sorban állást is – húzta alá Sarkadi Árpád.

Arról is beszámolt, hogy a második gyermek születése után az aktuális tartozás 30 százalékát elengedi az állam, a harmadik gyermek születése után pedig a teljes fennálló tartozás törlődik. Kiemelte: az első gyermek születése után három évre felfüggeszthetjük a törlesztést, amelynek jelentősége a második gyermek érkezésénél mutatkozik meg, ugyanis nem mindegy, hogy mekkora összeg 30 százalékát engedi el az állam.

A szakember arról is tájékoztatott, hogy 2019. július 1-jétől az államilag garantált, háromszázalékos kamatozású hiteleket a használt lakások vásárlására is kiterjesztik. Rámutatott: a kölcsönt érdemes igénybe venni, mert akár húsz év időtartamra is garantáltan három százalék marad a kamata. Mindez két gyermek esetén 10 millió forint, három gyermek esetén 15 millió forint hitelt jelenthet az érintettek számára.  

A falusi csokról szólva Sarkadi Árpád elmondta: a kölcsönhöz jutás feltétele, hogy az adott település szerepeljen az állam által kiadott településlistán. Ez a támogatásforma jellemzően az ötezer fő alatti településeket érinti, a Gyulai járáshoz tartozó települések közül például Elek, Kétegyháza, Méhkerék, Sarkadkeresztúr, Újkígyós, Szabadkígyós és Lökösháza is szerepel a listán.

Az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére – tudtuk meg. Vásárlás esetén – kivéve az új építésű lakásokat – a támogatás fele vehető igénybe, a fennmaradó részt felújításra és korszerűsítésre lehet költeni.

Bővebb információ a Gyula House szakembereitől kérhető, akik teljes körű, díjmentes ügyintézéssel várják ügyfeleiket.

 

  • Sarkadi Árpád – 70/369-8422
  • Márki Zoltán – 70/386-6767
  • gyulahouse@gmail.com, www.ingatlandetektiv.hu
  • Gyula, Városház u. 20/A
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)