Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető köszöntötte a megjelenteket
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális NKft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezetője köszöntőjében kifejtette, Böhm József Németországban élő műgyűjtő tavaly nyáron kereste meg Görgényi Ernő polgármestert azzal a javaslattal, hogy az idei nyári turisztikai főszezonban kiállítaná gyűjteményének egy részét a Kohán Képtárban. Felvetését örömmel vették, hisz illeszkedik abba a kezdeményezésbe, miszerint minden évben elhoznak a városba egy-egy képzőművészeti újdonságot.
A tárlatot Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A művészettörténész elmondta, a Böhm család származásánál fogva elsősorban 20. század eleji nagyváradi festményeket gyűjtött, csak később kezdett el kétnyelvű, azaz magyar-román, majd nagybányai, dél-erdélyi, főként brassói és kolozsvári anyagot is vásárolni ugyanebből az időszakból, hogy a teljes erdélyi és partiumi palettát lefedje. A látogatók figyelmét különösképpen Nagy Albert, Mattis Teutsch János és Henrik Neugeboren munkáira hívta fel.
Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A gyűjtemény tulajdonosa, Böhm József elsősorban a kezdetekről, az apai indíttatásról beszélt, és bemutatta a kiállítás alkotóit, képeit. Szólt arról is, hogy a szászföldi művészekkel hangsúlyosabban 1981 után kezdett el foglalkozni, azt követően, hogy Németországba költözött. Úgy vélte, az erdélyi képzőművészetet az teszi egyedivé, hogy nagyon sok olyan idegen hatás érte, amelyeket beépített saját hagyományos formáiba. Gyűjteményének darabjaiból ősszel Sepsiszentgyörgyön, majd Marosvásárhelyen rendez tárlatot.
Bartók Béla népdalfeldolgozásai mellett a megnyitón érdekességképpen Henrik Neugeboren festőművész egyik zeneszáma is felcsendült felvételről.
A Nagybányától Brassóig – Erdélyi festők a Böhm-gyűjteményből című időszaki kiállítás augusztus 25-ig tekinthető meg a Kohán Képtárban, hétfő kivételével naponta délelőtt 10-től délután 6-ig. A teljes árú belépőjegy 1,5 ezer forintba kerül, ám aki kastély- és várbelépővel, vagy 4 az 1-ben jeggyel látogat el a képtárba, annak 50 százalékos kedvezményt biztosítanak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba






































































