Gyulai Hírlap - Öt Karinthy Gyulán

Nem mindennapi irodalmi, zenés időutazás, kultikus családtörténet elevenedett meg november 6-án a Gyulai Várszínház kamaratermében. Az Öt Karinthy és én című esten Karinthy Vera és Bornai Tibor nem hagyományos irodalomtörténeti előadást kínáltak: a személyes emlékezet, az élőszó és a zene segítségével egy legendás művészdinasztia emberi arcát mutatták meg.

A cím szellemesen pontos: Karinthy Frigyes, két fia, Gábor és Ferenc, Ferenc fia, Márton, valamint Márton lánya, Vera alkotják az ötöst. Az „én” Bornai Tibor, a KFT együttes alapító zenésze, zeneszerzője és szövegírója, aki gyermekkora óta rajong Karinthy Frigyesért (spoiler: ennek okán az est utolsó közös dala az újrahangszerelt Balatoni nyár volt, ha már Karinthy Frigyest úgyis Siófokon érte a halál). Kettejük együttműködése nem puszta illusztráció: az irodalmi szöveg, az anekdota és a dal egymás dramaturgiai ellenpontjává válik. A szavakban megjelenő irónia a zenében lírai árnyalatot kap, a nosztalgiát pedig újra és újra kizökkenti egy-egy karinthys poén, hiszen a humorban nem ismerünk tréfát.

Az est súlypontja Karinthy Vera különleges színpadi pozíciója. Nem egy híres család kívülálló krónikásaként, hanem az örökség részeseként szólal meg, levelekre, személyes emlékekre, a családtörténeti legendáriumra támaszkodva. Civilben angoltanárként dolgozik, emellett énekel, zongorázik, és haikukat ír (ezekből hallottunk ízelítőt); színpadhoz vezető útja korántsem volt magától értetődő. Édesapja, a Kossuth-díjas rendező és színházalapító Karinthy Márton kifejezetten óvta attól, hogy a családi név nyisson neki ajtókat. Ebben rejlik a műsor egyik legizgalmasabb pszichológiai konfliktusa: hogyan lehet önálló hangot találni, ha a név már megszólalás előtt elvárásokat teremt? Vera előadói hitelessége éppen abban keresendő, hogy nem emlékművet épít, hanem hús-vér családtagokról beszél. Az Ördöggörcs (Márton 2003-as monumentális családregénye) öröke kötelez, az ükunokák terhe remélhetőleg édes: Janka és Julcsi léptek már fel anyjukkal, az az előadás Hét Karinthy címen futott. Bevallom, magam is azért ültem a színházi nézőszékre, mert ilyen jelentőségteljes alkalom – hogy élő Karinthy-leszármazottal találkozhassak – magyartanárként kevés adatik.

Bornai Tibor méltó, egyenrangú partnerként jelent meg. A KFT szellemes, abszurd zenei világából ismert alkotó itt a történetmesélés finomabb regisztereit is megmutatja. A dalok nem egyszerű szünetek a próza között, hanem hangulati átvezetések: a kamaraszínházi atmoszférát az élő zene, az önirónia és a vallomásosság közötti arány érzékelése formálja. A produkció korábbi nézői visszhangjában is kiemelték a családias hangulatot és Bornai dalait. Az asszociatív, olykor szabadon kanyargó szerkezet a hagyományos, feszes cselekmény helyett a személyes találkozás érzetét erősíti.

Kettejük színpadi összhangjának hátterében különleges alkotói kapcsolat húzódik. Bornai egy Karinthy Frigyeshez írt versével kereste meg Verát 2021-ben („Cini” születésének centenáriumán), majd megszületett első közös estjük, A hinta és a tulipán, amelyet még Karinthy Márton is láthatott. A kezdetben színpadtól idegenkedő Vera fokozatosan talált rá saját előadói hangjára. Ez a pályaív a produkció egyik legfontosabb üzenete: a tehetség nem feltétlenül a fiatalkori sikerekben, hanem olykor a későn megtalált önazonosságban teljesedik ki.

A gyulai előadás dátuma különös érzelmi többletet hordozott. Karinthy Márton 2019. november 6-án hunyt el, így a fellépés pontosan halálának hetedik évfordulójára esett. A térséghez szakmai kapcsolódása is volt: rendezői pályájának első állomását 1973 és 1975 között a békéscsabai Jókai Színház jelentette. Ebben az összefüggésben az est nemcsak a Karinthy-életmű felidézése, hanem az emlékezés generációkon átívelő gesztusa is.

Miközben napjaink kulturális nyilvánosságában a gyorsan fogyasztható tartalmak uralkodnak, az Öt Karinthy és én az elidőző figyelmet értékeli fel. A humort nem választja külön a veszteségtől, a művészi örökséget az emberi esendőségtől. Ez adja különlegességét: a Karinthyak nem vitrinek mögött sorakoznak, hanem ismét beszélgetőtársainkká válnak. Karinthy Vera és Bornai Tibor produkciójának legfőbb érdeme, hogy a kulturális hagyományt nem lezárt múltnak, hanem továbbadható, élő kapcsolatnak mutatja.