A Gyulai Implom József Általános Iskolában hagyománya van a német nemzetiségi nyelvoktatásnak. Ennek keretében a tanulók a német kultúrához és történelemhez kapcsolódó eseményekről is megemlékeznek. Január 30-án a málenkij robotról tanultak a végzős diákok.
Nagy Mária német nemzetiségi nyelvtanár lapunknak elmondta: a gyulai német nemzetiségi önkormányzat szervezésében – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is felidézték a 74 évvel ezelőtti eseményeket.
– Az iskola kötelességének érzi a történelem e súlyos, városunkat is érintő korszakának, az ehhez kapcsolódó eseményeknek a tanulóifjúsággal való megismertetését. Városunkból 550 személyt vittek a Szovjetunióba egy „kis munkára”, ami adott esetben akár öt évig is eltartott – fejtette ki.
Hozzátette: a 8. a osztály tanulói korábban is szereztek ismereteket a kollektív büntetésről, de a helyi vonatkozású visszaemlékezések, az egyéni sorsok mindig hitelesebbek, ezért szervezték meg az újabb alkalmat.
A rendhagyó történelemórán a tanulók felidézték az elhurcolás előzményeit, majd a gyulai vonatkozású rendeleteket és a helyi eseményeket vették sorra. Ezek után a diákok olvastak fel naplórészleteket, verseket, amelyek a tábori életbe engedett betekintést.