Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Sztalker Csoport, Vecsei H. Miklós és Bencze Gréti slammer is fellép városunkban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2019. január 09. 08:35
A Sztalker Csoport, Vecsei H. Miklós és Bencze Gréti slammer is fellép városunkban
Valódi kuriózumokra számíthatnak a színházbarátok a téli-tavaszi szezonban

Székely Csaba és a Nagyváradi Szigligeti Színház Bányavakság című tragikomédiájával indul január 9-én a Gyulai Várszínház 2019. évi műsorfolyama. A folytatásban táncszínházi est, zongorahangverseny, rocktörténeti előadás és improvizatív zenés produkció is lesz. Egy portréfilm erejéig hazaérkezik Krasznahorkai László, de eljön városunkba a Nemzeti Színház Sztalker Csoportja és az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház is.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Napjaink egyik legnépszerűbb drámaírójának tragikomédiájával, Székely Csaba Bányavakság című produkciójával nyitja meg a 2019. évi színházi programsorozatot a Nagyváradi Szigligeti Színház a Kamarateremben, tudtuk meg Elek Tibortól, a Gyulai Várszínház direktorától. Ezt követően Fedák Sárit alakítja majd január 21-én, a Magyar Kultúra Napján este 7-től a Vigadóban Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művésze. Az előadás célja, hogy elégtételt szolgáltasson a művésznőnek mindazon igazságtalanságokért, amelyekben a második világháborúban részesült, és amelyek miatt soha többé nem léphetett színpadra szeretett hazájában.

A gyulai közönség Maria Callas világhírű görög operaénekesnővel is találkozhat majd. A dívát Nagyváradi Erzsébet február 5-én jeleníti meg a Mesterkurzusban, két részben, Czeizel Gábor rendezésében. A muzsikát február 18-án, szintén este 7-től tánc fogja felváltani. A Feledi Projekt Pilinszky János: Szálkák című előadása a mozgás nyelvén nyújt könnyen befogadható magyarázatot arra, mit üzen napjainknak a költő szellemisége.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Február 21-én Scherer Pétert, Mucsi Zoltánt és Katona Lászlót láthatjuk majd Tasnádi István vígjátékában, a Nézőművészeti Főiskolában, az elmúlt évtizedek egyik legnézettebb előadásában, amit a gyulai közönség egyébként már láthatott. Szintén a rekeszizmainkat teszik majd próbára március 12-én az aradiak, akik Thornton Wilder A mi kis városunk című komédiájával érkeznek a kamaraterembe, vagyis egy másik kisvárosba, amelyik történetesen a miénk. Itt fognak eljátszani egy száz évvel ezelőtti aradi történetet.

Ezt megelőzően, március 5-én viszont egy sajátunknak hitt és tartott históriát vetítenek le a teátrumban Krasznahorkai Lászlóról, a nagyra becsült gyulai íróról A báró hazatér címmel. A nagyérdemű a portréfilm alkotóival is találkozhat az eseményen.

Georg Büchner Woyzeckét a Nemzeti Színház értelmezésében nézhetjük meg március 18-án, Vecsei H. Miklós fordításában és ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A fiatalok körében közkedvelt Sztalker Csoport ebben a műben arra keresi a választ, képesek vagyunk-e felismerni és megélni érzelmeinket, emberségünket a mai plakátmagányban. A darabot 16 éven felülieknek ajánlják, játsszák.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Várva várt fellépés a Tóth Péter zongoraművészé is, aki idén április 3-án koncertezik először a kamarateremben. Délután 3-tól a diákoknak tart előadást, este 7-től pedig egy valódi hangversenyre vállalkozik.

A kultikusan körülrajongott Vecsei H. Miklós is bizonyára megtölti majd a termet, hisz a Mondjad, Atikám! című József Attila-estjét mutatja be Gyulán április 9-én a Magyar Költészet Napja alkalmával, elsősorban 14 éven felülieknek. Ezt követően a Zenede jön ismét házhoz rocktörténeti műsorával április 15-én, három alkalommal: délben, délután 2-kor és este 6-kor. Az IttésMost Társulat a Remix című improvizatív zenés előadását hozza el nekünk tavasszal, három slammer, köztük a gyulai Bencze Gréti közreműködésével. Az április 25-i produkciójukra mindössze ezer forintért válthat jegyet az érdeklődő.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)