képünk a tavalyi rendezvényen készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az ünnepség 14 órakor kezdődik, ahol Németh Csaba történész mond emlékbeszédet, majd következik a koszorúk elhelyezése. 15 órakor Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. és a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Zeneműtára és Erkel-gyűjteménye közös rendezésében zenetörténeti vetélkedőt tartanak az emlékházban.
17 óra 30 perckor az Erkel Ferenc téren lesz koszorúzás, 18 órakor oratórikus hangversenyt tartanak a Vigadóban, ahol köszöntőt mond Görgényi Ernő polgármester. A koncerten közreműködik Schnöller Szabina és Heim Mercedesénekművészek, az Erkel Ferenc Vegyes Kar és a Békéscsabai Bartók Béla Kórus Perlaki Attilavezetésével, valamint a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar. Orgonán Gál Csaba működik közre, vezényel: Somogyváry Ákos.


























