elűzték a kísérteteket a dlc nyelviskola tanulói
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Kísérteties hangulat uralta halottak napján a gyulai vár környékét. Ekkor ugyanis minden bokor és fa mögül bármikor előbukkanhatott egy-két zombi, démon vagy boszorkány, akiket a DLC Nyelviskola bátor diákserege győzhetett le játékos keretek között.
A parti közös fotózással indult a vár előtti lovas szobornál, ahol a szabályok ismertetése is megtörtént. Bár sejteni lehetett, hogy a kalandos mókának komoly fejezetei is lesznek, azt viszont nem, hogy bizony erősen meg kellett mozdulni a sikerért. A kihívásoknak nekiveselkedő nebulóknak jelmezes szülők és pedagógusok drukkoltak a háttérből.
A gyermekek egy térkép segítségével járták be kiscsoportokban a terepet, ahol hét megállóhelyen oldottak meg különböző feladatokat. Például meg kellett találniuk a boszorkányok által elrejtett tököket és bonbonos csomagokat. A tét minden esetben a cukorkák megszerzése volt, amelyből nem volt hiány, hisz a szervezők egy több kilós kiszerelést készítettek elő a bulira. Ebből a mennyiségből a kelepcébe csalt zombik váltságdíjára is telt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
A tizenhét éve megnyílt DLC Nyelviskolának a halloween-ünnepség az egyik legsikeresebb rendezvénye. Ilyenkor a diákokat az angol nyelv kulturális hátterével igyekeznek megismertetni az oktatók: amellett, hogy begyakoroltatják velük a halloweenhez kapcsolódó idiómákat, kifejezéseket, kézműves foglalkozás keretében díszeket készíttetnek velük, majd közösen maszkot öltenek, és belevetik magukat a gonosz szellemek üldözésébe.
Fontos tudni azt is, hogy a halloween több vonatkozásban is kapcsolódik a keresztény mindenszentek napjához, valójában a katolikus egyház a keltáktól vette át az ünnepet. Erre utal az is, hogy a halloween szó az All Hallows Eve, azaz a mindenszentek estéje kifejezésből ered.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
A kelták azt tartották, hogy október utolsó napján minden olyan lélek, amely az illető évben veszítette el a testét, vissza kíván térni. A még élők védekezni próbáltak ez ellen, ezért eloltották házaikban a tüzet, hogy hideg és sötét legyen odabent. Azt gondolták, a bolyongó lelkeknek így nem lesz kedvük visszaköltözni. Erre erősítettek rá azzal, hogy szellemeket idéző ijesztő ruhákat öltöttek magukra.
Az édességkéregetés úgyszintén egy régi hagyomány: a korai keresztények ugyanis ezen a napon jártak házról házra léleksüteményért, amiért cserébe imát mondtak az elhunytak lelkéért.
Bizonyos feltételezések szerint a halloweenhez a boszorkányszombatoknak is köze van, mivel az évente négyszer, tehát évszakonként egyszer megtartott ünnepségsorozatnak az őszi eseménye esik erre a napra.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett