Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 75 évvel ezelőtt született Pénzes Ferenc

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2025. június 04. 12:00
Időutazás Gyulán – 75 évvel ezelőtt született Pénzes Ferenc
Évforduló

75 évvel ezelőtt, 1950. június 7-én született Gyulán Pénzes Ferenc (elhunyt 2006-ban) újságíró, a Gyulai Hírlap főszerkesztője. Alap- és középfokú tanulmányait Gyulán végezte. 1968-ban érettségizett az Erkel Ferenc Gimnáziumban, ahol az osztályfőnöke Banner József volt. Természettudományos pályára készült a szegedi egyetem matematika–földrajz szakán, de egy év után érdeklődése egyre inkább a humán területek felé terelődött. Már ekkor novellákat írt, elsősorban a maga és barátai örömére. Végül az ELTE magyar–népművelés szakát végezte el a nyolcvanas években. Közben volt betegápoló, képesítés nélküli tanító, kollégiumi nevelő, népművelő különböző művelődési házakban. Dolgozott Gyulán és Békéscsabán; irodalmi esteket, felolvasásokat, találkozókat szervezett, de az írást soha nem hagyta el. Már ekkor jelentek meg cikkei a helyi megyei lapban, a Békés Megyei Népújságban, amelynek később a munkatársa lett. 1988-ban elvállalta az újrainduló Gyulai Hírlap szerkesztését, amelynek állandó munkatársa és kis megszakítással 2006-ig, elhatalmasodó betegségéig, felelős szerkesztője volt. Szakmai iránymutatásaival segítette a helyi újságíró, publikáló nemzedéket.

pénzes ferenc

Fotó: Gyulai Hírlap

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)