Fotó: beküldött fotó
Kiemelt arany minősítést kapott kézbesítőnk, Urbanecz Géza és táncos partnere, Kneifelné Szilágyi Mária a napokban az országos Ki mit tud? verseny siófoki döntőjében.
Urbanecz Géza lapunknak elmondta, a megmérettetésen, melyet 15. alkalommal rendeztek meg, rumbát, szambát és csacsacsát táncoltak; a koreográfiát maguk állították össze.
Felidézte, 56 évvel ezelőtt, 1969-ban kezdett el társastáncolni, partnerével pedig 2018 óta táncolnak együtt.
Azt is megtudtuk, Kneifelné Szilágyi Máriával és másik táncpartnerével, Elekesné Csikós Máriával legközelebb június 21-én lépnek fel a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége által szervezett Országos Szenior Táncfesztiválon, illetve az Almásy-kastélyban, a Múzeumok Éjszakája keretében.
A siófoki versenyen egy másik gyulai páros is részt vett, Balogh János és Kis Edit szintén kiemelt arany minősítést kapott.