Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Mint mondta, nem gyűlölettel, nem keserűséggel, hanem méltósággal, szeretettel és hittel emlékezünk azokra, „akik egyetlen tollvonás nyomán idegenbe szorultak a saját szülőföldjükön”, és arra a napra, „amikor a magyar nemzet szíve egyszerre szakadt ezer darabra”.
Hozzátette: a június 4-i megemlékezés nemcsak a gyászról és a veszteségről szól, hanem az összetartozásról, a hitről, valamint azokról az emberekről is, „akik minden körülmények között megmaradtak magyarnak – akkor is, amikor a térképrajzolók azt mondták: nem vagyunk többé egyek”.
„Itt, Gyulán, a határ szélén, mi mindig éreztük, mit jelent Trianon. Nem könyvekből tanultuk, nem csak az iskolapadban hallottunk róla” – jelentette ki, megemlítve, hogy volt, aki évtizedekig csak képeslapokon keresztül tartotta a kapcsolatot a határ túloldalán élő rokonaival. Mint kifejtette, „ezekből a történetekből nőtt ki az a közösségi érzés, ami ma is jellemzi Gyula városát: hogy számunkra az összetartozás nem politikai jelszó, hanem valóságos emberi élmény”.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Az alpolgármester beszédében felelevenítette a nagyszalontai születésű, 96 éves Gyulai Imre történetét is.
„Szépen lassan idegen nyelvű iskolák lettek, a földek más nevet kaptak, és sokáig nem engedték, hogy a gyulai rokonainkat meglátogassuk. A határ nem csak drót volt. A határ egy fal lett emberek és családok között” – idézte a szavait, megjegyezve, hogy a „kettévágatott” Nagyszalontai járás falvait, embereit „mindig egy sors, egy nyelv, egy történelem kötötte össze Gyulával”.
„Az idő telt, s az emberek elfogadták a sorsukat. Az Arany Jánosról elnevezett utca ugyanúgy porosodott. Az emberek ugyanúgy dolgoztak, szerettek, neveltek gyereket. Csak éppen a haza maradt el. Vagy talán éppen ők maradtak el a hazától. És mégis, nem volt bennük harag. Nem gyűlöltek, nem lázadtak. Inkább csendben hajoltak meg a történelem előtt, miközben belül, minden szívben ott izzott a remény” – hangzott el.
Kónya István történelmi pillanatnak nevezte, hogy idén január elsején, több mint száz évvel a trianoni döntés után, Románia belépett a schengeni övezetbe, ezzel újra eggyé vált a Nagyszalontai járás.
„Az autóval már nem kell megállni a határnál. A határőr nem kérdi meg, hová megyünk. És az öregek – mint Imre bácsi – csak annyit mondanak: Visszajött a haza. Nem a zászló, hanem a lélek” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a gyulaiaknak különösen fontos az összetartozás, mert „mi emberek között vagyunk a híd”.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
„A magyar szó újra szabadon szállhat Gyulától Szalontáig, a közös ünnepek újra valóban közös ünnepek lehetnek. A gyermekek már nem csak tanulnak Trianonról, hanem látják és tapasztalják a fizikai határellenőrzés megszűnésével, hogy mit jelent az: híd lenni” – hangsúlyozta, aláhúzva: „ez már nemcsak az idősek öröme, hanem egy új generáció reménye is”.
Kijelentette: „mi itt, Gyulán, hiszünk abban, hogy az emlékezés nemcsak múltidézés, hanem jövőépítés is”.
„Egy olyan jövő építése, ahol a legfontosabb a béke megteremtése körülöttünk és a béke megteremtése bennünk. Egy olyan jövőé, ahol nem a széthúzás, a gyűlölködés és az egymáshoz feszülés határozza meg a mindennapjainkat, hanem az összefogás és az építkező munka” – mondta.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Az eseményen Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész és az Alföld Quartet, adott műsort az Erkel Ferenc Vegyeskar közreműködésével, az egyházak képviselői – Pápai Attila evangélikus lelkész, Merényi Zoltán baptista lelkipásztor és Kovács Péter katolikus plébános – osztották meg gondolataikat a megjelentekkel. A közös ima után a megemlékezők koszorúkat és virágokat helyeztek el a székelykapu lábánál.
