Gyulai Hírlap - Takács Árpád: az a nemzet, amely harcban esik el, feltámad újra

– Ritkán van olyan nemes alkalom, amikor egy nemzet megmutatja egységét mások előtt – kezdte beszédét Takács Árpád. – Amikor megmutatja az egész világnak, hogy összefogással, közös hittel és akarattal igenis képes szembenézni bármilyen gonosszal, bármekkora túlerővel, bármilyen nehézséggel. A múlt eseményeire emlékezve azt szokták mondani, hogy a történelmet a győztesek írják, és ez általában igaz is. De csak általában.

– A mai napon emlékezni jöttünk ide – mondta. – A mai nap arra emlékezünk, hogy a nemzet legfőbb értéke a szabadság. Akik ma itt vagyunk, mindezt jól tudjuk. Nincsenek kétségeink és kérdéseink a forradalom erkölcsi tisztasága kapcsán.

A kormánymegbízott kiemelte, hogy habár Magyarország békében, független nemzetállamként létezik, ennek megőrzése a mi feladatunk. Fontos tisztában lennünk azzal, hogy 1956-hoz hasonlóan 2018-ban is léteznek olyanok, akiknek nem érdeke a magyar nemzet, a kultúra és őseink hagyatékának megőrzése, valamint egyben tartása.

Mint mondta, vannak a világon, akik megkérdőjelezik nemzeti színeinket, amelyek a magyarságot jelképezik, a lyukas lobogót, amely a forradalmat jelképezi. Vannak, akik azt mondják, hogy ezek csak színek, de nekünk a mindenünk, ezért nincs szükségünk másikra, mert ezek a színek az erőt, a hűséget és a reményt jelképezik számunkra.

– Szokták mondani, hogy kis ország vagyunk – folytatta Takács Árpád, hozzátéve, hogy ezt a számokkal próbálják meg alátámasztani. A számok önmagukban valóban nem hazudnak, de működik a mi világunkban egy olyan erő, amelyet senki más nem érthet meg és számokkal nem azonosítható, de nemzetünk életében mindig meghatározó szereppel bírt. Valami, ami újra és újra egybekovácsolta a magyarságot, valami, ami ezer esztendeje munkálkodik bennünk.

– Ez az erő 1956 októberében újra érezhetővé vált: megmutatta, hogy a hazaszeretet, az a bizonyos erő, ami a számok törvénye felett áll. Az elmúlt ezer évben tatárok pusztítottak, törökök szakították háromfelé az országot, a Habsburgok elnyomását követően a Harmadik Birodalom foglalta el hazánkat, majd Magyarország négy évtizedre a kommunizmus árnyékába kényszerült.

A kormánymegbízott hangsúlyozta: mindannyian elsöprő túlerővel érkeztek, örökre maradni akartak, de végül ők lettek azok, akikről ma már csak a polcokon sorakozó történelemkönyvekből olvashatunk.

– Mi viszont még mindig itt vagyunk, mindig harcoltunk létünkért és szabadságunkért. Az a nemzet, amely harcban esik el, az feltámad újra. És feltámadt: élünk, itt vagyunk és azt látjuk, hogy Magyarország újra jó úton jár. Az ország népe saját jogon, saját erejéből és saját akaratából mondott igent az önrendelkezésre.

Takács Árpád úgy fogalmazott, hogy több mint hatvan évvel ezelőtt hullottak le a hallgatás falai. Váratlanul, minden elnyomással szemben, félelmüket félretéve vonultak fel az egyetemisták Debrecenben, Szegeden, Budapesten, majd a vidéki városokban is. Tömegek emelték magasba a nemzeti színű zászlókat, hogy csokorba gyűjtve követeléseiket kimondják: elég volt.

– Hősök volt. Akkor és azt követően, amikor szembeszálltak a szovjet tankokkal. Többségében névtelenek, de hősök. Nem tudták, hogy azok lesznek, ők csak szabadon akartak élni, szabad magyar honban.

A felkelők elszántságát és hazaszeretetét bizonyítja, hogy képzetlenségük és hiányos felszerelésük ellenére, képesek voltak napokon át feltartóztatni a világ legerősebbnek tartott hadseregét. Mindeközben a szabadság reménysugara – ha csak pár napra is – beragyogta az országot. Ezek voltak azok a napok, amikor az egész világ megtudta, hogy mit jelent magyarnak lenni.

A fővárosban zajló események híre eljutott vidékre, így Gyula városába is. Ezrek vonultak az utcára, a fiatalok ledöntötték a szovjet emlékművet. Nádházi János, a megalakuló forradalmi bizottság elnöke és M. Szabó András polgármester egy ilyen feldúlt és érzékeny történelmi helyzetben is képesek voltak békére és nyugalomra inteni a lakosságot. Az elnyomók gaztetteinek ellenére is képesek voltak megóvni a forradalom tisztaságát.

– A gyulai forradalmárok mindvégig hazafiként, becsületes és igaz emberekként cselekedtek. Helytállásukkal megmutatták jóságukat, erkölcsi hitvallásukat. Megmutatták az elnyomó hatalom csatlósainak, hogy nem olyanok, mint ők. Nyilvánvalóvá tették, hogy az általuk választott fegyvernemek a jog, a méltányosság, a lelkiismeretesség és a bátorság.

A forradalom fénye által beragyogott utcákba a szovjet tankokkal és karhatalmistákkal visszatért a sötétség és a félelem. A forradalom tehát elbukott – folytatta Takács Árpád. Következett a megtorlás és elnyomás időszaka: több száz ember kivégzésével, több ezer család tönkretételével, koncepciós perekkel és sortüzekkel az egész nemzetet akarták megsemmisíteni. Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt azért ítélték halálra, mert úgy gondolták, hogy a kivégzésükkel örökre megtilthatják az álmokat.

– A lángot el tudták fojtani, de a szabadság és a függetlenség eszméje tovább élt az álmokban, a vágyakban, a földalatti mozgalmakban.

A kormányhivatal vezetője szerint minden településnek meg van a maga 1956-ja. Nem mindenhol történtek epikus, filmvászonra kívánkozó cselekmények, de az ország népe teljes egységben, méltósággal és határozottan mondott nemet az igazságtalanságra.

Az emlékbeszéd után Görgényi Ernő polgármester állt az megemlékezők elé, hogy ünnepi bejelentést tegyen. A városvezető elmondta, hogy a hely szelleme adott a bejelentéshez, hiszen az ’56-os emlékmű mellett állnak, amely M. Szabó András, Gyula város 1956-os polgármesterének erőfeszítései miatt valósulhatott meg.

– M. Szabó András ezt követően is dolgozott és kilencven esztendős kora elmúltával sem lankadó lelkesedéssel küzd azért, hogy éltesse az 1956-os forradalom és szabadságharc értékeit. Ennek keretében a mai napig küzd azért, hogy az egykori, a diktatúra által hozott törvénytelen ítéletek megsemmisítésével, az egykori elítélt forradalmárok ártatlanságát kimondja a jogrendszer.

Görgényi Ernő ezután ismertette annak a levélnek a tartalmát, amelyet az M. Szabó András által alapított Október 23. Alapítvány kapott a Legfőbb Ügyészségtől október 19-én. A levélben leírtak szerint a legfőbb ügyész semmissé tette Zsótér Mátyás, Dandé János, ifj. Bay Mihály, Boros Ferenc, Székely Mihály, Erdős András, Erdős József elítélését. Leírták továbbá, hogy Mány Erzsébet, Farkas Mihály, Szilágyi István, Szántó Sándor, Rusz János, Szabó János és Berár János elítélését már a 1990-es években semmissé tették.

A bejelentés után következett az ünnepi műsor, amely során Varga Miklós énekes, színművész és Olasz Szabó Soma színművész álltak színpadra, közreműködött a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a Calliope Színjátszó Kör. A megemlékezést a koszorúk elhelyezése és a Szózat közös eléneklése zárta.