Laár András volt a Előretolt Helyőrség Szabadegyetem vendége
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Telt ház várta a gyulai művelődési központban a humoristát, énekest, zeneszerzőt, dalszövegírót, írót, költőt és spirituális gondolkodót, aki, mint elmondta, még soha nem lépett fel ilyen különleges nézősereg előtt. A hazai kortárs kultúra és művészet fiatal képviselői előtt adott műsor éppen ezért egy rögtönzött gondolatröptével indult, amely a mai kor világában boldogulni akaró és a saját lábára éppen csak ráálló fiatal művészembereknek nyújtott vagy éppen nem nyújtott segítséget.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
A fanyar humorral fűszerezett gondolatmenet után a KFT együttes és a L’art pour l’art Társulat alapító és jelenlegi tagja saját életének és pályájának történetét tárta a hallgatók elé, kitérve a kezdeti produktumokra és napjaink alkotásaira. Az „idegenvezetés” közben több ismert és kevésbé ismert verset olvasott fel közönségének, amelyek nevetésre és gondolkodásra késztették a sorokban ülőket.
A hangos röhögéstől és kíméletlen igazságoktól kísért körutazás során megismerkedhettünk a L’art pour l’art Társulat alapításának történetével, a Bornai Tibor, Orosz Barna és Laár András alkotta költészeti kommandóval, valamint a fáradtlila versekkel.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
A zenés szösszenetekkel gazdagon megrakott előadás közben jól ismert karakterek is megjelentek, tudományos magyarázatokat hallgathattunk Besenyő Pista bácsitól, vagy a csokikakiló Mikulásról hallhattunk Ede bácsitól.
A magvas gondolatokkal átszőtt humoros est végén a közönség már egy emberként énekelt Laár Andrással, ami után a fiatal művészek közönségtalálkozón ismerkedhettek meg közelebbről igazán sokoldalú vendégükkel.