Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Virágok dicsérete

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Pomázi Ferenc • MAGAZIN • 2018. május 20. 07:00
Virágok dicsérete
Az őszi és a tavaszi időszak a legjobb a kiültetésre

képünk illusztráció

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Tisztelt Kertbarátnők és Kertbarátok!

Ismét elmúlt egy szép hétvége a virágok dicséretében. Városunk ismét kitett magáért. A standok között igen sok idegen szót (román, német, horvát vagy talán szerb) lehetett hallani. Ebből kitűnik, a fesztivál jó reklám városunknak.

A Gyulai Virágok Fesztiválja a történelmi, kulturális és oktatási központú fürdővárost népszerűsítette, mely számos látnivalót és szórakoztató programot is kínált. A kiállítók, árusok között sétáló érdeklődők közül többen is megkérdezték, hogy a növények meddig ültethetők ki a kertbe. A fagyok beálltáig, míg a talaj állapota megengedi. Természetesen az őszi és a tavaszi időszak a legjobb, de a mai konténeres előnevelés ezt már felülírta.

Az ültetés ugyanúgy zajlik, mint bármelyik évszakban.Termetes ültetőgödröt készítünk, kimondottan érett istállótrágyával megalapozzuk kedves növényünk jövőjét, majd a beültetés következik, és mielőtt az összes földet visszahánynánk, jó alaposan beáztatjuk a növényünk régi és új talaját, hogy minél előbb homogenizálódjanak.

Amennyiben kutyus van a birtokon, érdemes rágás ellen drótfonattal védeni új növényünket, és ha számítani lehet a lurkók lendületes tevékenységeire, akkor legalább egy termetes karót verjünk le biztosítás gyanánt a növény mellé. A kötözés a nyolcas formulában történjen, hogy ne sértse a szárát. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)