Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nemzetközi projektben vesz részt a gyulai Erkel Ferenc Múzeum

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2018. május 10. 15:08
Nemzetközi projektben vesz részt a gyulai Erkel Ferenc Múzeum
Az intézmény Erdős Kamillról készített filmjét a Nemzeti Múzeumban mutatják be

Az európai kulturális örökség megőrzését célul kitűző nemzetközi projektben vesz részt az Erkel Ferenc Múzeum. A fürdővárosi intézmény munkatársa a Gyulán tevékenykedő neves cigányságkutatóról, Erdős Kamillról készített filmet, melyet május 10–11. között mutatnak be a budapesti Nemzeti Múzeumban.

Erdős Kamill

 

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. közleményéből kiderül: a RE-designing Access to Cultural Heritage (REACH) projekt célja, hogy párbeszéd alakuljon ki az európai kulturális örökség megmaradásában érdekelt ágazatok szereplői között. A kezdeményezésbe a turisztikai, az oktatási, a művészeti és a kulturális szektor is bekapcsolódott.

A REACH-et megvalósító konzorcium egyik partnerintézménye, az ELTE Atelier Európai Társadalomtudomány és Historiográfia Tanszéke a roma örökség témájával foglalkozik a projektben, ennek kapcsán kérte fel az együttműködésre Erdős Kamill hagyatékának őrzőjét és kezelőjét, az Erkel Ferenc Múzeumot.

 

A gyulai múzeumot Cseresznyés János történész képviseli a nemzetközi konferencián 

Fotó: Erkel Ferenc Nonprofit Kft. – Incze László

A budapesti születésű ciganológus, nyelvész 1952-ben került Gyulára. Erdős Kamill a kárpáti cigány és oláh cigány nyelvjárás elsajátítása után, 1956-tól végzett széles körű gyűjtőmunkát. Az országos cigánymúzeumot a gyulai múzeum keretei között hozta volna létre, ám korai halála miatt erre nem kerülhetett sor. Változatos – tárgyakból, fotókból, kéziratokból, feljegyzésekből, összegyűjtött írásokból álló – hagyatéka tizenöt évvel a halála után került a fürdővárosi múzeum gyűjteményébe özvegye, Müller Mária jóvoltából – olvasható a közleményben.

Mint írják, Incze László filmjét a program nyitókonferenciáján vetítik le. A magyar, izraeli, osztrák, román és lengyel szakemberek részvételével zajló fórumon kerekasztal-beszélgetésen tárgyalnak a roma örökségről, majd szekcióülésen mutatkoznak be a projektben részt vevő szervezetek, intézmények. A gyulai múzeumot Cseresznyés János történész képviseli a tanácskozáson.

 

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. épülete

Fotó: Erkel Ferenc Nonprofit Kft. – Incze László

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)