A Horváth-tőr mindig az élre tör
Fotó: Szilágyi Attila
A Gyulai SE képviseletében Horváth Soma is fegyvert fogott és az egyéni küzdelmekben állt a pástra. A fürdővárosi fegyvermester a hetvennyolc versenyzőt felvonultató megmérettetés egyik legfiatalabb indulójaként vetette bele magát a küzdelmekbe.
Soma nagy magabiztossággal kezdte asszóit és a csoportkör eredményei alapján a 41. helyre rangsoroltatta magát, innen kezdte meg a 64-es főtábla csörtéit. A főtáblán a legelső csörtét hatalmas fölénnyel megnyerte, ám a következő ellenfele, aki végül a 7. helyen fejezte be a versenyt, egyelőre még megálljt parancsolt neki.
A gyulai vívó végül a 31. helyen küldhette pihenni fegyverét, amellyel újabb kétszáz ponttal erősítette meg ranglistás helyezését.
Horváth Soma legközelebb a németországi Halle városában megrendezése kerülő Európai Kadet Körversenyen forgatja tőrét.
A gyulai vívóreménység a Magyar Vívás Napja alkalmából komoly elismerést vehetett át. A Magyar Vívó Szövetség a jeles nap alkalmával az elmúlt versenyszezon eredményessége alapján díjazták a sportolókat. Horváth Soma az újonc és serdülő korosztályokban is első helyen végzett, így az MVSZ eszközvásárlási utalvánnyal jutalmazta egész éves teljesítményét.
Mint azt Szilágyi Attila, a gyulai tőröző nevelőapja elmondta, a támogatásnak igencsak lesz helye, mivel az egyesület költségvetésének komoly megterhelést okoz Soma versenyeztetése, így a felszerelések pótlására is alig marad pénz.
– Mindazonáltal eredményei a Gyulai SE és Gyula város hírnevét öregbítik. A város teljesítménye elismeréséül januárban Ifjúsági Fiú Kategória első helyével, míg egyesületének szakosztályvezetőjét, Winkler Andort az Év Edzője-díjjal jutalmazta. Ebben az évben Soma múltbéli eredményit jócskán túlszárnyalta, így bízik abban, hogy ismét elnyerheti a díjat.



























