Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Eldőlt a nagy gyulai szavalókihívás végső sorrendje

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. KULTÚRA • 2017. november 18. 18:00
Eldőlt a nagy gyulai szavalókihívás végső sorrendje
Takó Dorottya nyerte a Johnny Gold Facetime versenyt

Méltó körülmények között, a Várkonyi Bisztró és Bár különtermében zárult a Johnny Gold Facetime nemzetközi szavalóverseny november 18-án. A mindent eldöntő eseményen a három legjobban teljesítő verselő adott egymásnak és a zsűri tagjainak randevút.

____Eredeti-GYHRCSD030.jpg

Takó DorottyaMarksteiner Mira és Baranyai Tamás között dőlt el a verseny

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Két fiatal hölgy és egy stramm fiatalember maradt versenyben a Gyula Város Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közösen életre hívott nemzetközi kihívásban. A fürdőváros egyik impozáns éttermében a három legjobbnak ítélt versmondó újra előadhatta szavalatát, hogy a szakértők a helyszínen dönthessék el a dobogós helyezéseket.

Takó Dorottya, Marksteiner Mira és Baranyai Tamás a Petróczki Zoltán, Beszterczey Attila és Fodor György alkotta zsűri előtt tett újra tanúbizonyságot arról, hogy helyük van a legjobb három pályázó között.

Mint azt Bálint Gergely, a gyulai polgármesteri hivatal kulturális csoportjának vezető tanácsosa, közművelődés-szervező elmondta, a szakmai zsűrinek igencsak nehéz napjai voltak mindaddig, amíg kiértékelték, majd kiválasztották a beérkezett pályázatokból a legjobb hármat.

– Az egy hónapon át tartó nemzetközi internetes versenyre huszonegy fantasztikus szavalat érkezett.

 

____Eredeti-GYHRCSD002.jpg

az asztalnál a zsűri tagjai, a kép előterében bálint gergely

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Fodor György, a zsűri elnöke és az Arany 200 emlékév szakmai segítője aláhúzta, a versmondás olyan műfaj, amely arról szól, hogy van egy zsűri, amelynek előadjuk szavalatunkat, de igazából a közönségnek kell azt élveznie.

– Nagyon sokan szépen mondanak verset, csak nem jól. Ez azt jelenti, hogy megvan hozzá a hangszín, megvan hozzá a képesség, de nem biztos, hogy a versmondó érti azt, amit mond. Itt ilyen gond nem volt, mindenki, aki ide kiállt, tökéletesen értette azt, amiről szólni akart az alkotás.

Mindhárom döntős remek Arany János-poémát adott elő az ítészeknek és a közönségnek, amely után a három döntnöknek jó pár percébe került, hogy eldöntse, kit illet a szavalókorona.

A zsűri Takó Dorottya előadását találta az első helyre méltónak, őt követte Marksteiner Mira varázslatos szavalata, majd Baranyai Tamás zengő szavai zárták a sort.

Mindhárman Gyula Város Önkormányzata és a Várkonyi Bisztró és Bár által felajánlott értékes nyereményeket vehették át.

 

____Eredeti-GYHRCSD011.jpg

Takó Dorottya

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mint azt a győztes Takó Dorottya elárulta, számára nagy megtiszteltetés, hogy pályázata és előadása nyerte meg a nemzetközi versenyt.

A Nagyszalontáról érkezett fiatal hölgy először részt sem akart venni a kihíváson, ám édesanyja unszolásának engedve, végül mégiscsak elküldte videóját az előadott versről.

– Azért választottam ezt a verset, mert nagyon közel áll a szívemhez, olyan vidám, mint én vagyok – hangzott Dorottya székfoglalója.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)