Gyulai Hírlap - Diákbarát Arany 200

Az előadás egy nyolcvan perces utazást jelentett a múltból a jelenbe Arany János – elsősorban nagykőrösi – versein keresztül. A színpadot tizenkét tagú nagyzenekarnak hangosították be, a versek tolmácsolásában két színművész, a képi világ megidézésében két balett-táncművész működött közre.

A komplett zenei művet a tételek második felétől dobokon is játszó, kezdetben még vezénylő Bordás József, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagja szerezte. A hangszerek kiosztásában a klasszikus zenei hangzásra és a mai populáris filmzenei hatások érvényesülésére egyaránt figyelt. Érezhetőek voltak a jazz megszokott elemei, ugyanakkor a western vagy éppen a modern filmbetétdalok, introhatások is. A zongora, a nagybőgő, a dob mellett vonósnégyes (hegedű, cselló) és dallamjátszó ütőhangszerek (üstdobok, vibrafon, marimba, csőharangjáték) szólaltak meg.

Különlegessége volt az estnek, hogy színpadra állt Borbély Mihály Kossuth-díjas művész, aki tárogatón és csángó furulyán játszott. A versek összerendezésében a nagykőrösi kötődésű Tege Antal (a Békéscsabai Jókai Színház Gálfy gyűrű-díjas színész-rendezője) és az újvidéki Varga Izabella (a nagy sikerű Barátok közt című sorozat Nórája, fekete öves karatés és kiváló búvár) vállaltak szerepet. Gyanítom, nem sokan hallották még a művésznőt ilyen orgánummal és odaadással Arany-verseket szavalni. Nekem mindig is a színpadi színészet volt az igazi tehetség fokmérője. A két színész magasan átugrotta az Arany János emlékének nagysága által támasztott követelmények léleklécét. A pazar és biztos szövegmondás miatt a versek jobban érthetőbbé váltak a fiatalabb generációnak is. A zene, a tánc és a szöveg harmóniája olykor mosolyt, olykor majdnem könnyeket fakasztott.

Az előadás műsorának gerincét a zenei tételek, a hangvíziók, a táncmozdulatok és szövegbetétek jól koreografált egysége alkotta. Nyolc zenei tétel köré épültek az Arany-versek. Sorrendben: A vigasztaló, Poétai Recept, A vén gulyás, A tetétleni halmon, Érzékeny búcsú, A fülemile, Pázmán lovag, Hatvani, Tetemrehívás, Zách Klára, Ágnes asszony, A walesi bárdok, Dante. Az írások nagy része ballada, hosszabb történet megelevenedése, nagykőrösi korszak (1851–1860, kivéve a Tetemrehívást, 1877). Igazán épületes élmény volt, ahogyan eltáncolták az egyes eseménysorokat.

Úgy telt el a közel másfél óra, hogy észre sem vettük, sem én, sem a meghívott diákjaim. Közben persze álmodhattam egy picit a valóság rovására: olyan előadást láttam magam előtt, ahol a színház telt házas, a rendszeresen színházba járó diákok és szüleik mosolyogva tapsolnak, az őket elkísérő, hivatástudattól vezérelt magyartanáraik lelkesen bólogatnak, a polgártudatú értelmiség nagy része pedig pusztán a jelenlétével tiszteli meg a kultúra nagyköveteit. Arany maga írta: „Az az ábránd - elenyészett; / Az a légvár - füstgomoly; / Az a remény, az az érzet, / Az a világ - nincs sehol!” Ne legyen igaza, fiatalok, ébresztő, vár benneteket a diákbarát, színes programokat kínáló kamaratermi színház!