Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Március a Gyulai Várszínházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. S. • KULTÚRA • 2017. március 01. 22:50
Március a Gyulai Várszínházban
Kiállítás, könnyű- és komolyzenei koncert és film is szerepel a programkínálatban

A Gyulai Várszínház Kamaragalériájában március 30-ig tekinthető meg a Pasztellfestők – Egy évtized a pasztell jegyében című kiállítás. A pasztellt a XX. századi képzőművészek nagy része sokáig nem tartotta önálló technikának. Kezdetben színvázlatokat készítettek ezen a módon, majd felfedezték a szuverén megvalósítási lehetőségeket. A Pasztellfestők Egyesületének tárlatát díjmentesen tekinthetik meg az érdeklődők.

Március 3-án Pély Barna szólóestjével tovább folytatódik a nyolc koncertből álló könnyűzenei sorozat, amelyet a Cseh Tamás Program támogat. Pély Barna már több mint egy évtizede a magyar könnyűzenei élet sokszínű és fontos alakja. Énekstílusa és zenéje méltán teszi generációja egyik legkiemelkedőbb zenészévé. Énekes-zeneszerzőként nyitottság, energikusság jellemzi, előadásmódjában és munkáiban a blues, a soul és a funk alapvető stílusjegyeit ötvözi. Szólókarrierje építése mellett jelenleg is a B The First énekes-gitárosa és dalszerzője. A legtöbben a United zenekar frontembereként ismerhették meg. 2016-ban a Dal 2016 (Eurovíziós Dalfesztivál) legjobb 18 dala közé jutott a B the First – You told me that you loved me című dalával. Ezúttal egyedül lép a kamaraterem színpadára, az akusztikus koncerten egy finoman effektezett bluesgitár lesz nála. Ez azonban bőven elég lesz ahhoz, hogy táncra perdüljön a szívünk, vagy hogy a bensőséges hangzás könnyet csaljon a szemünkbe. Garantáltan feledhetetlen kikapcsolódást nyújt majd mindenkinek a szólóest.

Március 6-án ismét kiváló magyar filmet tekinthetnek meg a tizennyolc év feletti mozirajongók a kamaraterem filmklubjában. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a 2016-os év egyik legjobban várt magyar filmje Sopsits Árpád A martfűi rém című thrillerje volt. Sopsits Árpádról a Torzók (2001) óta tudjuk, hogy a nyomasztó témák állnak hozzá a legközelebb. A Martfűi rém története komor és felkavaró. Mivel a film valós eseményeket dolgoz fel, a nézőnek esélye sincs, hogy megkapja azt a megnyugtató érzést, hogy ez csak fikció. Hiszen tényleg halálra ítéltek egy férfit egy fiatal nő brutális meggyilkolásáért Martfűn 1957-ben. Hét évvel később azonban ismét egymást követték a megrázó halálesetek. A forradalom utáni politikai tébolyban nehéz volt megtalálni az összefüggéseket és újra felvenni a nyomozás fonalát. Pláne egy olyan országban, ahol nem léteztek sorozatgyilkosok, mégis egyre többen estek áldozatul. A filmvetítés utáni közönségtalálkozón részt vesz Sopsits Árpád rendező is, aki mesél a film keletkezésének körülményeiről, nehézségeiről, és természetesen szívesen válaszol majd a nézők által feltett kérdésekre is.

Március 14-én ismét könnyűzenei koncerten vehetnek részt a zenekedvelők. A Cseh Tamás Program által támogatott koncertsorozat keretében a fiatal énekesnő, Odett ad koncertet a kamarateremben. Szemtelenül fiatalon, érettségiző kislányként robbant be a magyar popéletbe. A mai napig az egyik legkarakteresebb, legfigyelemreméltóbb és legnépszerűbb fiatal hazai női előadó. Megnyerő személyiség, szabad szellem, egyedi hangú és karakterű énekesnő, profi előadói képességekkel megáldva. Kiváló szerzőkkel, zenészekkel közreműködve építi szólókarrierjét, és már nagyon fiatalon jelentős sikereket ért el. 2013-ban Fonogram díjat kapott Hanyatt, Homlok, Egyenes című nagylemezéért, melyen olyan országosan ismert rádióslágerek voltak hallhatók, mint a Hanyatt és a Van az a pillanat. A 2016-os évben a legsikeresebb dala az Ébredj rám! volt, ami az egész országnak a reggelt jelentette, hiszen rádiós szignállá lépett elő. A 2016-os Sziget himnuszát szintén Odett jegyezte szerzőként és előadóként. A koncert páratlan zenei élményt ígér a szórakozni vágyóknak.

Március 23-án Pindroch Csaba Segítség, megnősültem! című önálló estje ígér felhőtlen kikapcsolódást minden színházbarátnak. A Sebestyén Elemér azonos című regénye alapján írt komédiát Pindroch Csaba társdramaturgként, producerként és az előadás egyedüli szereplőjeként jegyzi, a darab rendezője Radnai Márk. A hagyományos bohózat és a modern stand up comedy stílusjegyeit egyaránt felvonultató előadás sajátos görbe tükröt tart az esküvő előtti és utáni hétköznapok legkülönbözőbb komikus vagy éppen keserű pillanatainak. Mindannyiunk számára ismerős helyzeteket láthatunk, felszabadult nevetéssel ismerhetünk magunkra Pindroch Csaba sokoldalú és őszinte játékát nézve.

A márciust egy komolyzenei koncerttel zárja a teátrum. Március 28-án Vigh Andrea Liszt-díjas hárfaművésznő ad koncertet a Gyulai Várszínház Kamaratermében. Kevesen tettek olyan sokat azért, hogy a hárfa autonóm koncerthangszerré váljon Magyarországon, mint Vigh Andrea. 1996 óta tanít a Zeneakadémián, 2013 novemberétől a Zeneakadémia rektora. 2012-ben Brüsszelben adott szólóestet, és mesterkurzust tartott a Brüsszeli Zeneakadémián. 2014-ben Japánban, Szapporóban, a Kitara Hallban tartott szólóhárfakoncertet. A Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál alapítója (1999) és művészeti vezetője. Gyulán olyan zeneszerzők művei csendülnek fel koncertjén, mint Händel, Durand, Hasselmans, Donizetti, Csajkovszkij és Debussy.

A hangverseny különleges hangulatára Vigh Andrea muzikalitása és virtuozitása is garancia, hiszen a művész a hazai zenei élet egyik legkiemelkedőbb alakja.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)