Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kosztolányiról egyetemesen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor GyörgyKULTÚRA • 2016. október 12. 11:00
Kosztolányiról egyetemesen
Az ismeretlen Kosztolányi címmel tartottak minikonferenciát a gyulai könyvtárban
Kiss László tanár úr szerint még sosem rendeztek Gyulán Kosztolányi-konferenciát. Adhatott erre apropót, hogy a legendás szerző halálának november 3-án lesz a 80. évfordulója. A minikonferencia résztvevői mind az Arany János Művelődési Egyesület meghívására érkeztek. Bengi László, az ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék adjunktusa, Győrei Zsolt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense és Bíró-Balogh Tamás, a Szegedi Tudományegyetem irodalomtörténésze. Mindhárman avatott Kosztolányi-szakértők, akiket Kiss László, nem mellesleg a Bárka folyóirat szerkesztője, maga is aktív, kortárs író moderált a nagy előd megismerésének viszontagságos irodalmi országútján.
____Eredeti-kosztolanyi_konf_kt_2.jpg

Kiss László, a rendezvény moderátora 

Fotó: Mogyoróssy János Városi Könyvtár 

Kosztolányi, akárcsak Shakespeare igenis él, köztünk van, hagyományait, stílusát, élettörténetét halála napjától kutatják, feldolgozzák, újragondolják. Kiváló példák erre a következő szerzők és műveik: Orbán János Dénes (A szegény kis írnok panasza – radikális irodalmi parafrázis), Cserna-Szabó András (A kilencedik fejezet, melyben dimó nagyapó, a bolgár kalauz találkozik az elegáns detektívvel, s majdnem új életet kezd – Esti-továbbgondolás) vagy az idén elhunyt Esterházy Péter (Esti – önironikus, számvető regény). Természetesen az irodalmiság széles aspektusát járja be az Etsi Kornél alakmásával foglalkozó kutatók tanulmányainak sora. Van, akit az élettörténet érdekel, van, akit a filológia, és olyan is, aki a freudista tanok, az antiszemitizmus vagy éppen a kommunizmus hangjait kérné számon a Kosztolányi-életművön. Jelen est alkalmával minden szerző elsősorban a kézirat-feldolgozási folyamatokból és a kritikai kiadásokba fektetett rengeteg munkaórából indult ki.

A minikonferencia előadói 

A Gyulára már visszatérő vendégként érkező Győrei Zsolt előadásában arra világított rá, hogy A szegény kisgyermek panaszainak kritikai kiadásához számos szövegváltozat állt rendelkezésre. Összesen 6 + 1. A kezdetben 34 verset tartalmazó, 1910-ben kiadott, 30 lapos kis kötet végül, 1923-ban már 64 verssel rukkolt elő. Kosztolányi remekült értett a marketinghez, 13 éven át több kötetéből (Mágia 1912, Mák 1916, Kenyér és bor 1920) válogatott össze verseket, majd azokat a gyermekkor hangjára átírva újabb kiadásokat eszközölt. Így lett a korábban vékony füzetkéből egy vaskosabb, díszes Tevan-kötet. Noha ez első három kiadás változatlanul jelent meg, költőnk érezte, hogy remek művek születtek, így újragondolta, és kultusz teremtett versei köré. Az Édes Anna végén olvashatjuk, hogy tudatában volt önnön nagyságának, és ezt mindig kellő álszerénységgel interpretálta: „Ez írt is egyszer valamit – szólt a második kortes. – Valami verset. Egy beteg gyermek haláláról. Vagy egy árva gyermekről. Nem tudom. A lányom említette.” A sikereken felbuzdulva készült el kultuszkötet folytatása 1924-ben: A bús férfi panaszai. Kosztolányi Dezsőnétől (Harmos Ilona) tudjuk, hogy tervben volt egy harmadik pillér összeállítása: Egy beteg öregember panaszai. A pillérek egy emberélet legfontosabb stációit hivatottak bemutatni. A legelső címváltozat még A gyermekkor eklogái volt. Hamar kiderült, hogy a később adott címváltozat szabadabban bővíthető és kedvezőbb koncepciót ad. 1935-re, a gyűjteményes kötet megjelenésekor készült el a gyermekkortól a felnőtt létig vonuló verssorok hiteles, Kosztolányi által végelegesre javított verziója. Addig párhuzamos szövegváltozatok, parallel kötetszerkesztések, öröklődő hibák, nyomdaszedői félreolvasások gazdagították a filológiai kutatás lehetőségeit. Pl. a Lánc, lánc, eszterlánc… (1913) kezdetű költemény sorai: „Szánjatok meg, sziveim, / Rongyos a kabátom / Szédül a lánc, szédül a tánc, / Már utam se látom.” kétféle változatban életek párhuzamosan egymás mellett felváltva, a lánc és tánc szavak állandó felcserélésével, amíg a megfelelő változat le nem tisztázódott 1923-ban. A legígéretesebb filológia pontok a komplett sorváltások: pl. a Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép… kezdetű versben új sor került a korábban pragmatikailag érthetetlen helyébe: „Apám szivarja füstölög az útra”. A szavak, sorok, mondatok cseréje további izgalmas filológiai kutatómunkára, és közben komolyabb életrajzi következtetések levonására ösztönzött.

Nem kevesebb munka adódott az Aranysárkány című Kosztolányi-regénnyel, amely a leghosszabb prózai munkája az írónak, 400 oldalnyi kézirattal „támad” a filológus kutatóasztalán. Ennek kritikai kiadásában Bengi László segédkezett, aki doktorandusz kora óta behatóan tanulmányozta a szövegváltozatok egymás mellett élésének szemantikai buktatóit (ld. Az elbeszélés kihívása – tanulmánykötet). Rádöbbentett bennünket arra, hogy egy mű megismerésekor két párhuzamos tapasztalat hangzik egybe: részben az eredeti szándék kiolvashatatlansága, kimeríthetetlensége, másfelől pedig a lélek rejtélyessége. Ezek jószerével az identitás rétegzettségén nyugvó tapasztalatok. Az Aranysárkány végső megfejtésének lehetetlensége, egyfajta sajátos kimeríthetetlenség, a teljes föltárás kudarca egyenesen feltétele az identitás dinamikus fogalmának. Minden tudásunk és tapasztalatunk részleges, újabb és újabb változatok felbukkanása pedig átláthatatlanná teszi a szövegszemantikai hálót, amelyben a gyakorlott szövegkutatónak rendet kell tennie. Ahogy a regény egyes szövegrészei a nyomdaszedést követően – valószínűleg félreolvasás miatt – megváltoztak, újabb jelentésmezők kapcsolódtak be, és ezáltal a komplex szövegértés differenciálódott. A szövegváltozatok az egyszavas elírásoktól a mondathiányig hoznak példát a szövegbomlásra. A Kosztolányi-interpretációkutatás sokszor kulcsszóvadászatra koncentrálódik. A megértés teljes átalakítása adódik egy-egy átírásból. Pl. „mindenre egyformán sötétség borult” – az eredeti – „mindenre egyiptomi sötétség borult helyett”. Teljesen felülírja a regény kulcsmotívumainak értelmezhetőségét, hiszen az egyiptomi sötétség bibliai allúzió, amely többször előkerül a regényben, igazolva az írói szóválasztást. Kultuszteremtő célzattal tette Kosztolányi Sárszegre a helyszínt. Kiderült, később több művében ehhez igazította a szöveget, hogy egy összetett képzettársítást generáljon. Ebben is profi volt, akár a hagyományteremtésben és marketingben.

A közönség 

A szellemiség bérbe adását mi sem bizonyítja jobban, minthogy Kosztolányi turnészerűen járta az országot, és tömegével adta el olvasóinak könyveit. Ezeket a köröket dedikációi bizonyítják. Bíró-Balogh Tamás a megszokott, humoros stílusú, de közben mélyen szakszerű előadásában körbejárta a dedikáció fogalmát. A dedikáció eredetileg ajánlást jelent valamilyen irodalmi mű elején. A dedikált könyv megküldése a mecénásnak, pályatársnak, személyesen ismert olvasónak, az irodalmi élet egyik ismert rituáléja. Eredetileg az új könyv megjelenéséhez kapcsolódó ünnepi gyakorlat, jól megkomponált, szertartásszerű cselekedet, amellyel a szerzők egyfajta szakrális értéket teremtenek. Megtisztelik a megajándékozottat, kifejezik viszonyukat hozzá, gesztust tesznek. Örkény István tökéletesen látta ennek szokásrendszerét, bátran tekinthető a dedikációkutatás ötletadó atyjának. Egy magyar író dedikációi címen jelentett meg novellát egypercesei között. Az egész nem más, mint egy dedikációsorozat. Egy bizonyos Tá. Dé. Vé. nevű írótól 24 ajánlást gyűjtöttek össze, amelyet a róla elnevezett emlékmúzeumban ki is állítottak. Természetesen az egész csak fikció. De tökéletesen példázza a dedikáció rítusát a szépirodalomba ágyazva, megtartva annak minden formai követelményét. Tudományos igénnyel Lengyel András – Szegeden élő irodalom- és művészettörténész – A dedikáció-kutatás lehetőségei címen írt tanulmányában rögzítette a műfaj jellegzetességeit. Bíró-Balogh az ő segítségével és ösztönzésére indult a Kosztolányi-dedikációk nyomába is. Olykor az Elveszett ereklyék fosztogatói jutottak eszembe az előadás hallatán. Az igazán divatos szerzők dedikált köteteit ugyanis „hétköznapi” könyvbarát ma már nem is igen tudja megfizetni. Az előadó a tőzsdei árfolyamok és papírok ingadozásához hasonlította a dedikációk értékét, jelezve a gyűjtők vagy pénzes megszállottak vagy pénzüket okosan tezauráló üzletemberek, műgyűjtők, akik egy-egy Radnótiért hajlandóak voltak közel 7 millió forintot kifizetni (ld. Bíró-Balogh: Radnóti Miklós dedikációi – még ropog a nyomdafesték frissességétől). Kosztolányi ázsiója is folyamatosan növekszik, noha több dedikációja maradt fenn, hiszen neki – noha kevés barátja, de – sok ismerőse és olvasója volt, eljutott irodalmi estekre, találkozott az irodalmi elittel. Egy dedikáció számos adattal szolgál: adott időpontban kapcsolatot teremt az író és az „olvasója” között, megfoghatóvá tesz egy kronológiai láncszemet. Pl.: a 1912-es Mágia című verseskönyvben olvasható: Juhász Gyulának / magyar testvéremnek, / a költőnek: / Kosztolányi Dezső / Bpest. 1912. november. Kiderül, hogy ki, kinek, mikor, hol, milyen alkalommal írt alá. A személyes viszonyok, barátságok, kapcsolati tőke kerül felszínre, amely akár újraírhatja, de mindenképpen árnyalhatja a szerzőről alkotott korábbi képet. A dedikációkutatás az olyan alapos X-akta rajongóknak való, akik hajlandóak a tintát is megvizsgálni (lévén pl. Kosztolányinak is volt fekete, majd zöld, lila, végül ismét fekete tintás dedikálós korszaka), grafológiai elemzésekbe is bocsátkozni. Kosztolányi nagyon jól tudta, mit fog történni a hagyatékkal, folyamatosan változtatta dedikációinak milyenségét, minőségét és hosszát. Tudatosan jutott el addig, hogy nagyvonalúan csak annyit írjon könyveibe: „Szeretettel”. Persze ezt is megmagyarázta később: „Hajdan az ajánlás regényes volt, azaz vérbő és szenvedélyes. Az írók ki akarták tűzni könyveik címlapjára szívüket, vallani azoknak a nőknek, vagy költő−barátaiknak, akit szerettek, néhány szóba tömöríteni egész életüket, elméskedni, vagy eredetieskedni. Mindig 40 fokos lázban beszéltek, mikor dedikáltak, mindig csak a legfelső fokot használták. Alapfok nem is volt. Azóta az idők változtak. Minden könyvet ajánlani illett, ennélfogva a dedikáció vagy üzletivé vált, vagy pedig elsorvadt. Ma a kiadó egy reggel rendszerint rátelefonál az íróra, hogy jöjjön be az irodába, s ajánlja meg könyveit. Itt eléje tesznek egy listát, mely azoknak a neveit tartalmazza, kik számot tartanak a dedikációra, meg egy óriási domb könyvet, ötvenet, néha százat. Mit írjon ezeknek? A legnagyobb szeretet, a rajongó barátság vagy bámulat csak annyit jelent, mint a köznapi beszédben az, hogy »alázatos szolgája«. Vagyis semmit. Idők során az ember az ajánlásokból is látja, hogy a szavaknak maguk− ban nincs semmi értékük, csak helyzeti értékük van. Én rendszerint azt írom: »szeretettel«. Ha a könyv tulajdonosa azt érzi, hogy ennek a szónak énbennem és őbenne megvan a kellő fedezete, akkor nagyon sokat jelent.” Ezt Kosztolányi nyilatkozta a Színházi Életben, de hazudott. Lustaságát magyarázta. Bezzeg nem a lustaság íratta vele a Kínai és japán versek kötetbe, hogy „Máriának KD.” A Radákovich Mária-szerelem titkát elég volt egy szóban összesűríteni.

Szegény Kosztolányi valószínű nem gondolta arra, hogy életét és életművét ilyen apró részletességgel fogják szakértő irodalomtörténészek boncolgatni. Mi azonban rendkívül örülhettünk ennek, és gyanítom, mindenki azonnal szaladt haza felkutatni a padláson egy-egy Kosztolányi-relikviát, hátha…

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)