Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Számos programmal várják az érdeklődőket az Őszi Könyvtári Héten

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2025. szeptember 29. 14:00
Számos programmal várják az érdeklődőket az Őszi Könyvtári Héten
Előadások és író-olvasó találkozók is lesznek

Előadásokkal, író-olvasó találkozóval, gyerekprogramokkal és kiállítással is várják az érdeklődőket október 6–11. között a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban az Őszi Könyvtári Héten – tájékoztatta lapunkat Dézsi János igazgató.

Mint mondta, a programsorozatot az Országos Könyvtári Napok keretében szervezik meg, amelynek témája idén az Álom és valóság – Lehetséges világok, így a fürdővárosi rendezvények is utalnak erre.

Hozzátette: ez az időszak náluk egyben a „megbocsátás hete”, amely során elengedik az esetlegesen felgyűlt késedelmi díjakat.

Dézsi János kifejtette: a programok október 6-án, hétfőn 17 órakor indulnak Pécsi Ágnes egyiptológus előadásával. A Simonyi olvasóteremben az ókori Egyiptom rejtélyeiről és titkairól lesz szó. Ugyanitt október 7-én, kedden 17 órától hirdetik ki a Nagy Olvasási Kihívás végeredményét.

Október 8-án, szerdán 17 órától Keti Thür Lelked rajta című regényét mutatják be, amely a lehetséges világok egyikében játszódik. Másnap, szintén 17 órától Nagy Tünde Gyógyító történetek című könyve lesz a téma, amely a lelki fájdalmakból való gyógyulást segíti. Mindkét programot a földszinti előadóteremben tartják.

Október 10-én, pénteken 10.30-tól monda- és mesemondó versenyt rendeznek az általános iskolák 4. és 5. osztályosai számára a gyulai vár lovagtermében. Ugyanazon a napon 17 órától a Simonyi olvasóteremben Lackzó Zsuzsa nyelvtanár férjével, Maticsák Sándor nyelvészprofesszorral közösen mutatja be a Túl a negyvenen című kötetét, amely a világszerte megtett útjairól szól.

Október 11-én, szombaton délelőtt az őszi termések és díszek témájában rendeznek gyöngyfűző foglalkozást a gyermekkönyvtárban.

Dézsi János elmondta: október 6-tól egészen október 25-ig látható lesz egy kiállítás is a földszinti folyosón, Ami a könyvekben maradt címmel. A tárlat az alkalmi könyvjelzőket mutatja be.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)