Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Világító képeket alkottak a gyulai táborozó iskolások

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. július 28. 09:15
Világító képeket alkottak a gyulai táborozó iskolások
A gyerekek UV-fényre reagáló festékkel készítettek képeket
A Gellény birtokon megrendezett nyári táborok évek óta telt házzal működnek, valószínűleg amiatt, mert minden évben érdekes és különleges programokkal várják az apróságokat. Kincskeresés, mászófal, főzőcske, tábortűz és számos más esemény várja a játékos hetek résztvevőit. A szervezők hitvallása szerint a tábor koncepciója a mozgás, a mozgásos és személyiségfejlesztő játékok, és egy olyan helyet igyekeztek létrehozni, ahol ismerkednek, együtt szereznek élményeket, és sokat kommunikálnak a gyerekek. Ezúttal, a hét harmadik napján, a tábor programjainak egyik elemeként fényre reagáló műalkotások készültek, nem is akármilyen tematikával.
____Eredeti-GYHRCSD_040.JPG

A világító gyerekrajzok

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

– A kicsik számára ezúttal a szerencse határozta meg, miket kell festeniük. Sorsot húztak és az alapján derült ki, milyen állat fejét, testét, vagy farkincáját kell megrajzolniuk – részletezte a program lényegét Bajóné Aradszky Anett, a tábor egyik vezetője.

Bajóné Aradszky Anett

Így születtek a hangyaarcú,lótestű, malacfarkú különleges képződmények, amik alkotását még azok a srácok is nagyon élvezték, akiket általában a kreatív feladatokkal nem lehet lekötni. – Kéri László maga ajánlotta, hogy szeretne a gyerekekkel alkotni, s mivel témáiban is beleillett a misztikumok, régi mítoszok világával a táborhoz idén kapcsolódó "szellemirtó" fantázianévbe, külön örültünk részvételének, hiszen a gyermekeknek nemcsak képeket mutat, hanem beszél is ezekről – tette hozzá a pedagógus.

Kéri László

Legvégül kerültek a műalkotásokra az UV-fényre reagáló színes festékek, és  a picik végül egy sötét jurtában megnézhették, hogyan világítanak alkotásaik. A programban a tábor vezetőinek segítséget nyújtott Kéri László, aki maga is ezzel a technikával készíti műalkotásait, amik közül jónéhányat el is hozott a rendhagyó táboros tárlatra.

– A kreativitás és a fantázia nem csak a lelket gyönyörködteti. Esztétikai funkcióján kívül az intelligenciát, a problémamegoldó képességet is nagymértékben növeli – emelte ki Kéri László.

– Senki sem szeretne egy szürke, monoton világban élni, mert a változatosság gyönyörködtet. A gyerekek és a fiatalok különösen fogékonyak ezekre a dolgokra, s ezt tudatosan táplálnunk kell bennük, hogy a kíváncsiság, a kalandvágy és a szépség eszméje felnőtt korukra is megmaradjon bennük, ezek elengedhetetlenek a teljes élethez. Szimbolikus, mitológiai képeimmel, mint kapukkal – melyek még misztikusabbak e régi technika újjáélesztésével, az UV-fény használatával –, megmutatom az embereknek, így a fiataloknak is, a letűnt korok tudását, ezenfelül szeretném kimozdítani őket a szürke hétköznapokból, a mágikus világ csodája felé – tette hozzá a különleges alkotások készítője.

Mint megtudtuk: a különleges óriás-világítós festményeket a tábor végén minden apróság hazaviheti, hogy a műalkotás az otthoni galériában állítson emléket a tábor egyik legérdekesebb élményének. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)