Harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit július 15-én a Varázsszoba élménytábor, amely az idén is különleges programokkal várja a gyerekeket. Az egyik ilyen Veres Reményke foglalkozása, ahol a tibeti hangtálakat ismerhették meg a résztvevők.
Bajóné Aradszky Anett táborvezető a programokkal kapcsolatban lapuknak elmondta: a kreatív élménytáborban Kéri László festőnek köszönhetően idén is komoly képzésben részesülnek a gyerekek.
– A belső kép vászonra kerülését különböző tevékenységek segítik a hét során, ilyen szerepet töltenek be a tibeti hangtálak is. Újdonság a zentangle meditatív rajzolás elsajátítása is, amely kiválóan alkalmas a koncentráció fejlesztésére, a stresszoldásra és a flow-élmény átélésére. Emellett idén sem maradnak el a mozgásos fejlesztő csapatjátékok, valamint a kincskeresés a tündérek és manók világában. A tábor ezúttal is közös kiállítással zárul – részletezte a tábor vezetője.
A kicsiknek bemutatott tibeti hangtálakról Veres Reményke elmondta: a terápia jótékonyan hat a testi és a szellemi működésre, általa könnyebben megnyílnak a fiatalok. Hozzátette: a terápia tanulási zavarok és álmatlanság esetén, valamint stresszoldásnál is hasznos lehet, hiszen a hangtálak által keltett rezgések által az ember feltöltődik, és javul a koncentrálóképessége.